Rákkeltő hatások - véletlenek?

Az ÁNTSZ statisztikai adatokat is vizsgál, hogy minden kétséget kizáróan kiderüljön: okozhatta-e egy transzformátor egy nagykanizsai társasházban a rákos megbetegedéseket.

Zalaegerszeg

Az eddigi vizsgálatok szerint csak a véletlennel magyarázható az, hogy egy tizenhat lakásos nagykanizsai társasházban húsz év alatt tizennégyen lettek rákbetegek. A ház lakói ennek ellenére továbbra is aggódnak, újabb vizsgálatokra várnak.

Nagykanizsán a Platán sor 8-as számú ház lakóinak - mint arról korábban beszámoltunk - az év elején tűnt fel, hogy az épületben élők körében meglepően gyakori a daganatos megbetegedés. Saját felmérésük szerint a társasházban élők közül tizennégyen lettek rákbetegek két évtized alatt. A lakók aggodalma miatt Bizzer András önkormányzati képviselő vizsgálatokat kezdeményezett. Elsőként az épület alagsorában lévő transzformátort mérették be szakértőkkel. A Pécsi Tudományegyetem, valamint az Országos Sugárbiológiai és Sugár-egészségügyi Kutatóintézet szakemberei megállapították: a berendezés körül a mágneses tér nagysága az egészségügyi határérték tíz százalékát sem éri el, így nincs összefüggés a transzformátor és a megbetegedések között.

A mérések eredményei nem nyugtatták meg a lakókat, ezért az ÁNTSZ-hez fordultak. A tisztiorvosi szolgálat is vizsgálatot indított az ügyben, ennek részleteiről azonban az ÁNTSZ illetékesei egyelőre nem nyilatkoznak. Bizzer András úgy tudja: az ÁNTSZ kiterjesztette a vizsgálatot, és a Platán sor 8-as számú épület mellett négy másik olyan kanizsai társasházban is felmérik a rákbetegek számát, ahol transzformátor működik. Hozzátette: ha az ÁNTSZ hamarosan elkészülő statisztikájából kiderül, hogy mégis lehet összefüggés a betegségek és a transzformátorok között, akkor további vizsgálatokat kérnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.