Rák: új módszer az áttétek diagnosztizálására

A daganatsejtek oxigénigénye nem nő meg szaporodásuk során, glükózfelvételük azonban jelentősen fokozódik - ez az újonan felfedezett jelenség pedig alkalmas lehet a daganatsejteket tartalmazó kis méretű áttétek (mikrometasztázisok) felkutatására - olvasható a Johns Hopkins Egyetem honlapján.

Egy ritka öröklődő betegség vizsgálata kapcsán a daganatsejteknek egy eddig nem ismert - a túlélésüket segítő - technikáját fedezte fel munkatársaival Gregg Semanza, a John Hopkins Egyetem kutatója. A tudóscsoport megfigyelései szerint a vese rákos sejtjei, egyetlen gén elvesztése révén, nem hoznak létre több mitokondriumot, (ez a "központ" látja el a sejtet energiával), ehelyett egy jóval kisebb hatékonyságú, oxigént nem igénylő energiatermelő folyamat, a fermentáció indul be.

A módosulás a daganatsejtek túlélését szolgálja. A korábbi kísérletekben ugyanis már kiderült, hogy amikor továbbra is mitokondrium termelésre kényszerítették a vesében lévő daganatsejteket, a szabadgyökök kialakulása a sejt pusztulását eredményezte. A ritka betegségben (a Von Hippel-Lindau, röviden VHL szindrómában) génmutáció idézi elő, hogy a kóros fehérje hatására testszerte - leginkább a vesében, agyban, mellékvesében - több metasztázis alakul ki.

Az amerikai kutatók megállapították, hogy a kóros VHL fehérjének a mitokondrium termelést gátló hatása áll a folyamat hátterében. A VHL fehérje "normális" körülmények között gátolja a HIF-1 fehérjét, ami oxigénhiány esetén alacsony fogyasztásra állítja át a sejtet. A szindróma felléptekor a kóros fehérje aktívan tartja a HIF-1-et, ami megakadályozza, hogy a sejt mitokondriumot hozzon létre. A kutatók jelenleg azt vizsgálják, hogy a HIF-1 gátlása használható lenne-e a jelenleg még gyógyíthatatlan betegség kezelésében - olvasható a Johns Hopkins honlapján.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
D-vitamin
Sokan rosszkor szedik a D-vitamint – ez az ideális időpont a szakértők szerint
testszag
6 szag, amellyel a test jelzi a betegséget – Ha ezt érzed, irány az orvos!
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Nyugat, délnyugat felől megnövekszik a felhőzet, de ezzel együtt is várható napsütés - a legtöbb a Tiszántúlon. A nap második felében kissé növekvő eséllyel lehet számítani - főképp az északnyugati tájakon - kisebb esőre, záporra, illetve zivatarra, ám várhatóan az ország nagyobb része szárazon marad. Nagy területen élénk, a Dunántúlon és a középső tájakon helyenként erős lesz a déli, délnyugati szél. A zivatarokat viharos széllökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 35 fok között várható. Késő estére általában 20 és 25 fok közé hűl le a levegő. Ma melegfronti hatásra számíthatunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik szervünk szűr meg naponta 180 liternyi folyadékot? Teszteld, mennyit tudsz az emberi testről! Minden szervünk nélkülözhetetlen szerepet játszik szervezetünk működésében, mégis számos meglepő érdekességet kevesen ismernek velük kapcsolatban.
kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!