Öt év alatt harmadával csökkentenék az emlőrákból eredő halálozást

Programot indít a kormány a daganatos betegségek kiszűrésére; a cél az, hogy a szűrővizsgálatokon időben felismerjék a kórt, és így kevesebben haljanak meg rákban.

Programot indít a kormány a daganatos betegségek kiszűrésére; öt éven belül harmadával szeretnék csökkenteni az emlőrákban elhunyt nők számát, és a többi, daganatos betegség okozta halálozási mutatóban is 5-1 0 százalékos javulást tűztek ki célul. A kabinet az elmúlt időszakban nem foglalkozott túl sokat a korábban elfogadott népegészségügyi programokkal, most erősítenék a szűrővizsgálatok rendszerét.

Programot indít a kormány a daganatos betegségek kiszűrésére; a cél az, hogy a szűrővizsgálatokon időben felismerjék a kórt, és így kevesebben haljanak meg rákban - közölte a kormányszóvivő. Daróczi Dávid közleménye szerint a kabinet öt éven belül harmadával szeretné csökkenteni az emlőrákban elhunyt nők számát, és a többi, daganatos betegség okozta halálozási mutatóban is 5-1 0 százalékos javulást remélnek.

A kormány célja, hogy a 45 és 65 év közötti nők 70 százaléka vegyen részt a kétévenként megismételt mammográfiás emlőszűrésen, míg a hasonló korú férfiak védelme érdekében megszervezik a vastag- és végbélszűrési rendszert. A programot kiegészíti egy hétéves, két és fél milliárd forintos büdzsével létrehozott, az egészséggel kapcsolatos ismeretek fejlesztését, az egészségtudatosság erősítését, illetve a betegségekkel, szűrésekkel kapcsolatos hiedelmek eloszlatását célzó tájékoztatási program is, amelyről a kiemelt projektek keretében döntött a kormány.

A kormányszóvivő utalt arra, hogy a magyarok átlagosan hat évvel kevesebbet élnek, mint az összes többi uniós állam polgárai. A nemzetközi tapasztalatok szerint, ha időben felfedezik, a daganatos megbetegedések körülbelül felét gyógyítani lehetne.

A lényeg, hogy az emberekhez eljusson az információ a különböző szűrővizsgálatokról, hiszen nagyon sok - ma még népbetegségnek számító - problémára fény derülhet néhány egyszerű vizsgálatból - hívta fel a korai felismerés fontosságára a figyelmet Daróczi. Elmondta, hogy az elmúlt hét évben az állam 1,5 milliárd forintot fordított az ingyenes szűrésekre, mégis kevesen mennek el a vizsgálatokra. Példaként hozta fel Zala megyét, ahol 2003-ban a nők 1,5 százaléka ment el méhnyakrák- és emlőszűrésre, 2006-ban ez az arány már 31 százalékra nőtt, de vannak olyan területei az országnak, ahol még mindig elenyésző azok aránya, akik prevenciós céllal keresnek fel egy-egy szűrést.

A kormány korábbi tájékoztatója szerint ma már az ország egészét lefedik a telepített emlőszűrő-álloŹmáŹsok: összesen 45, úgynevezett mammográfiás szűrőhely működik. 2004 és 2005 között a vizsgálatra behívott 1,24 millió nő közül mindössze 461 ezer ment el, miközben 40 százalékuknál találtak elváltozást. Gyurcsány Ferenc egyébként már 2006 februárjában meghirdette a Nemzeti Rákellenes Programot, amelynek célja szintén a daganatos megbetegedés miatti halálozások visszaszorítása, a rákos betegek magas színvonalú gyógyítása volt. A dokumentum rámutatott, hogy Magyarországon drámaiak a rákhalálozási adatok: csak 2003-ban több mint 33 ezren haltak meg rákban.

Ingyenes szűrés volt az állatkertben

Ingyenes vérnyomás-, vércukorszint-, koleszterinmérést, valamint látásvizsgálatot kérhettek a látogatók tegnap a Fővárosi Állatkertben. A Paramedic Hungária Mentőszolgálat vezetője elmondta: ha valakinél problémát találnak, háziorvoshoz, illetve szakorvoshoz irányítják. Miklós László rámutatott, hogy sok embert szűrnek ki, akiknél valamilyen megbetegedésre utaló eredményt találnak, de ha valaki időben szakorvoshoz fordul, megelőzhetők a komolyabb betegségek. Kiemelte, hogy a legtöbb esetben elég, ha az illető változtat életmódján. A szervezet hetente kétszer rendez ingyenes szűrést, elsősorban a fővárosban és Pest megyében.

Népszava-MTI-információ

(2007.08.06. 10:32)

Népszava - Népszava

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.