Orosz beteg, amerikai tragédia

Keserű drámába torkollt egy klasszikus jótékonysági eset, amikor az Oklahoma Cityben lévő Szent Antal Kórház orvosai agyhalottnak nyilvánították David Kurbanovot.

A 16 éves fiatalembernél tavaly év elején Moszkvában állapítottak meg agydaganatot. Megműtötték volna, de figyelmeztették a családot, hogy 30 százalék az esélye a komplikációknak, amelyek akár egész életére tolószékbe kényszeríthetik a fiút. A szülők ekkor úgy döntöttek, hogy inkább természetgyógyászati eszközökkel próbálkoznak.

Az esetről tudomást szerzett egy amerikai misszionárius, aki eljuttatta David leleteit egy ismert oklahomai agysebésznek. Paul Francel ingyen vállalta a 100 ezer dollárba kerülő operációt, amelynek során egy rendkívül kényes helyen lévő, pingponglabda nagyságú tumort távolítottak el.

A műtét estéjén a helyi tévé kis riportban számolt be az akkor még sikeresnek tűnő operációról. A tudósítás azzal zárult, hogy David három nap múlva hazaindulhat. Ehelyett azonban egy fertőzés miatt állapota váratlanul megromlott, és végül teljesen leállt az agyműködése. Az orvosok engedélyt kértek szervei kivételére, hogy legalább más betegeken segíteni tudjanak, a fiú apja azonban ebbe nem egyezett bele.

Szabit Kurbanov szerint Francel csak a jótékonysági sztoriban rejlő marketinglehetőségek miatt vállalta a műtétet, amelynek előzetes feltétele volt a tévéfelvétel. Ezt a Szent Antal Kórház és az orvos is kategorikusan tagadja. Az apa amerikai ügyvédje azt állítja, hogy nem terveznek semmilyen kártérítési pert, és céljuk csupán David ápolásának fenntartása, illetve a látogatási lehetőség biztosítása. A kórház megpróbálta másutt elhelyezni az orvosok szerint visszafordíthatatlan állapotban lévő fiút, ám egyetlen intézmény sem fogad be agyhalottakat.

A fiú felépülésében már csak Szabit Kurbanov bízik. Szerinte a gyerek nemrégiben megmozdította az egyik kezét, és Isten segítségével meg fog gyógyulni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.