Nyolcmillió forint gyűlt össze a daganatos gyermekek részére

Több mint nyolc millió forint gyűlt össze a daganatos beteg gyermekek rehabilitációját támogató idei Tegyünk együtt a gyermekekért elnevezésű programban - adta hírül a Danone Kft.

A cég júliusban és augusztusban minden eladott Könnyű és finom terméke után egy forintot adományoz a daganatos betegségben szenvedő gyermekek rehabilitációjára és klinikai táplálkozási programjainak támogatására. Ezekből az egyforintosokból gyűlt össze eddig 8 172 696 forint.

A cég 9 évvel ezelőtt indította el Tegyünk együtt a gyermekekért elnevezésű programját, amelyből 6 évet és 160 millió forintot fordított a daganatos beteg gyermekek támogatására.

Az onkológiai központok elsősorban életmentő orvosi berendezések beszerzésére fordították az összeget, többek közt mentőautót, több infúziós pumpát, egy nagy értékű sejtelőkészítő berendezést, valamint betegfigyelő monitorokat vásároltak.

Az adományból idén az onkológiai központok klinikai táplálkozási programját kívánják támogatni.

A program részeként A gyógyulás arcai címmel fotókiállítás látható azon városokban, ahol gyermekonkológiai központ működik. Az utolsó helyszín Szombathely, ahol július 26-án nyílik meg a tárlat.

A gyermekkori daganatos megbetegedések gyakorisága világszerte növekszik. Magyarországon az orvosok hozzávetőleg 250-300 új beteget regisztrálnak minden évben. A betegség Magyarországon közel 100 gyermek halálát okozza évről évre.

Jelenleg csaknem 2500 gyermek szenved Magyarországon valamilyen daganatos betegségben, leggyakrabban leukémiában vagy az agydaganat valamely formájában. A daganatos gyermekek gyógyulási aránya 70-80 százalék, Magyarországon tízből három gyermek esik a betegség áldozatául.

STOP

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.