Növeli a szívbetegség kockázatát az emlőrák sugárterápiája

A test bal oldalán lévő emlőrák esetén fokozott annak kockázata, hogy a szívet ellátó erek beszűkülnek, emiatt szívbetegség alakulhat ki, méghozzá a sugárterápia miatt - olvasható a Journal of Clinical Oncology legfrissebb számában.

Dr. Greger Nilsson és az Uppsalai Egyetemi Kórház munkatársai megállapították, hogy baloldali daganat besugárzása esetén mintegy négyszeres a kockázat jobb emlő rákjához viszonyítva. Az erek súlyos beszűkülésének kockázata mintegy hétszer akkora a sugárkezelt bal emlőnél, mint a jobbnál. A sugárkezelés nem kívánt mellékhatása érkárosodás lehet, emiatt azt ajánlják, hogy minden eszközzel mérsékelni kell a koszorúerek sugárterhelését. Mindazonáltal a vizsgálati csoport 8190 emlőrákos betegéből csupán 199-ben alakult ki koszorúér-betegség.

Mind a sugárterápia, mind a kemoterápia célja az, hogy elpusztítsa a rákos sejteket, azonban sajnálatos módon az egészséges sejtek is károsodhatnak. A technológia folyamatosan fejlődik, emiatt a mai kezeléseknek már kevesebb egészséges sejt esik áldozatul, mint évekkel ezelőtt. Például manapság a sugár csupán a belégzésnél aktiválódik, amikor a koszorúerek fiziológiásan elválnak a mellkasfaltól. A sugárkárosodás pontos mechanizmusa nem ismert, a szakértők szerint a probléma az erek belfelszínén kezdődik, ami a gyulladásos reakció beindulásán keresztül érelmeszesedést idéz elő.

Jelen tanulmány 8190 emlőrákos hölgyre terjedt ki, a diagnózist 1970 és 2003 között állították fel. A hölgyeken besugárzást követően koszorúér-festést végeztek el, 199 esetben jelentős koszorúér-betegség igazolódott. A beszűkülés fokát 0-tól 5-ig terjedő skálán osztályozták. Megállapították, hogy baloldali daganat esetén a 3-5. fokú szűkület esélye a jobbhoz viszonyítva 4,38-szoros. A 4-5. fokú szűkületet tekintve a baloldali besugárzás 7,22-szeres kockázatnövekedést mutatott a jobboldalihoz képest.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Hazánk északi és nyugati részén megnövekszik a felhőzet, és itt az éjszaka folyamán helyenként zápor, zivatar is előfordulhat. Délen, délkeleten még nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható. A légmozgás döntően mérsékelt marad, de a Kisalföldön és az Alpokalján már lehetnek élénk lökések az északnyugatira forduló szélből.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15, 22 fok között alakul, de északnyugaton, valamint a vízpartokon, magasan fekvő helyeken ennél pár fokkal melegebb, a hidegre hajlamos helyeken hűvösebb is lehet. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!