Nők ezreinek életét mentheti meg egy új kúra (2)

A tamoxifen és az aromasin nevű szerek kombinált használatával becslések szerint egyedül az Egyesült Királyságban évente 1.300 nő életét menthetik majd meg.

A brit rákkutató központ szakemberei azt tapasztalták, hogy 17 százalékkal csökkent a halálozási arány, ha a (Magyarországon is használt) tamoxifen két-hároméves szedése után két év erejéig átállnak az aromasinra. A referenciacsoport olyan nőkből állt, akik csak tamoxifent szedtek.

A kutatás adatait hétfőn tették közzé a The Lancet orvosi szaklap internetes kiadásában. Ebből az is kiderült, hogy a gyógyszert váltó csoportban 25 százalékkal ritkábban tért vissza a rák az ötéves kezelést követő három évben.

A rákkutató központ igazgatója elmondta: a tamoxifen önmagában is sok ezer nő életét mentette meg, de a legutóbbi eredményeik azt mutatják, hogy még hatékonyabbá tehetik a kezelést, ha először tamoxifent, majd aromasint használnak.

Ez az első olyan kombinált hormonkezelés, ahol jobb volt az eredmény, mint ha egyedül tamoxifent használtunk volna - tette hozzá Charles Coombes.

Az ellenálló sejtek is pusztulnak

Az együttes használat másik előnye, hogy ezzel elkerülhetők a tamoxifen hosszú ideig történő alkalmazásának mellékhatása, a méhrák és a mélyvénás trombózis.

A kutatók úgy vélik, hogy a két gyógyszer együtt azért hatékonyabb, mert az aromasin exemasztán hatóanyaga azokat a rákos sejteket is elpusztítja, amelyek a tamoxifenre rezisztenssé váltak.

A szakemberek továbbra is nyomon követik a vizsgálatban résztvevő nőket, hogy megtudhassák, mennyire hosszú távú a kedvező hatás.

InfoRádió / Daily Mail

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!