Nobel-díjat ért az új rákterápia

Az emberi test immunrendszerét használná fel a daganat ellen az a rákterápia, amelynek kidolgozásáért orvosi Nobel-díjjal jutalmaztak egy amerikai és egy japán professzort.

Az amerikai James P. Allison, illetve a japán Tasuku Honjo vehette át a 2018-as orvosi-élettani Nobel-díjat. A rangos elismerést egy újfajta rákterápia kidolgozásának köszönhetik, amely képes semlegesíteni a rákos sejtek védelmi rendszerét, így a szervezet immunsejtjei felvehetik a harcot a daganattal.

Kemo- és immunterápia: amit tudni érdemes róluk A kemoterápia már több mint fél évszázados múltra tekint vissza. Hatóanyagai a citosztatikumok, amelyek mint nevük is jelzik, a sejtek osztódását hivatottak leállítani. Olyan sejtmérgek tehát, amelyek elsősorban az osztódó sejtekre hatnak. Kattintson a részletekért!

Az immunrendszert használnák fel a daganat ellen

Szervezetünkben percenként keletkeznek olyan mutációk, amelyekből rákos daganat alakulhat ki, ezek legtöbbjét azonban a védekezősejtek idejében észlelik és elpusztítják. A rákos sejtek azonban kifejlesztettek egy módszert, amellyel láthatatlanná válhatnak az immunrendszer számára, egyes típusaik pedig képesek az immunsejteket is kiiktatni, hogy ne jelentsenek veszélyt a terjeszkedésükre. A Nobel-díjat elnyert kutatóknak olyan terápiát sikerült kifejleszteniük, amely hatástalaníthatja a daganatsejt összes "trükkjét", ráadásul a szervezet védelmi rendszerének figyelmét is felhívja a veszélyes elemre.

Az immunsejtek daganat elleni küzdelmét már évtizedek óta próbálják hatékonyabbá tenni
Az immunsejtek daganat elleni küzdelmét már évtizedek óta próbálják hatékonyabbá tenni

Dr. Allison a Texas Egyetem rákkutatójaként egy olyan fehérjét tanulmányozott, amely korlátozta az immunrendszer működését. Rájött, hogy ezt a fehérjét kiiktatva a szervezet védekezőképességének teljes erejét a daganatos sejtek ellen tudja fordítani. A Kyoto Egyetemen dolgozó Tasuku Honjo pedig egy másik, hasonló szerepkörrel rendelkező fehérjét azonosított, amely más módon ugyan, de mérsékelte a daganatra adott immunválaszt. Kutatási eredményeik és az általuk kifejlesztett új terápia hatalmas áttörést hozhat a rákgyógyításban . A kutatók szerint ez a felismerés főként az előrehaladott stádiumban lévő rákos betegeknek nyújthat komoly segítséget.

A díj átvételekor Dr. Allison azt mondta: eredetileg nem is a daganatok, hanem a szervezetünk védelméért felelős T-sejtek tanulmányozása volt a feladata. Ezek a sejtek veszik fel ugyanis a harcot a testben gyorsan osztódó ráksejtekkel, bizonyos gátlómolekulák azonban akadályozzák a működésüket. Mint kiderült, a CTLA-4 és a PD-1 is két ilyen gátlómolekula, működésük kiismerése pedig új lendületet adhat az immunonkológiai (vagyis az immunrendszer daganat elleni küzdelmét elősegítő) terápiáknak.

Forrás: The Guardian

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.