"Nemcsak az év, az életem onkológusa is!"

A leginkább érintettek, a rákbetegek javaslatai, ajánlásai alapján választották ki, ki legyen a Magyar Rákellenes Liga által alapított "Az év onkológusa 2008 - az én orvosom" Dollinger Gyula emlékdíj idei nyertese.

Pályázatot írtak ki, hogy a betegek a történetüket megírva javaslatot tegyenek arra, hogy véleményük szerint ki az az orvos, aki megértő, odafigyelő, támogató magatartásával a legnagyobb segítséget nyújtotta számukra a betegség nehéz perceiben. Mint dr. Vasváry Artúrné, a Magyar Rákellenes Liga elnöke a május 8-án rendezett ünnepélyes díjátadón elmondta, 57 pályamű érkezett.

Megindító volt hallgatni, amikor Kautzky Armand színművész ezekből az írásokból idézett néhány jellegzetes gondolatot. Ezek fejezték ki a leghitelesebben azt, hogy minden nehézség, körülmény ellenére mégis vannak orvosok, akik ezek között a nehezen elviselhető keretek között is úgy tudnak jelen lenni a betegek között, hogy nemcsak személytelen gyógyítást végeznek, hanem személyre szabott, emberi törődést is adnak nekik. Elég csak néhányat felidézni a hálás betegek gondolatai közül: "elhatároztam, hogy meggyógyulok a doktor úrért, hogy sikerélménye legyen", "megérzi a bajomat", "nemcsak az év, az életem onkológusa is", "nem egy vagyok a sok beteg közül", "az én orvosom nem dolgozik, hanem szolgál", "nemcsak a testemmel, a lelkemmel is foglalkozott".

A szavazatok összesítése alapján Dr. Lövey József, az Országos Onkológiai Intézet radiológus főorvosa kapta a Dollinger Gyula emlékérmet. Bár nincs II. helyezett, dr. Páli Katalin onkológust is elismerés illeti, aki szintén sokak szemében volt a legjobb. Nagyon sokan szavaztak Prof. Dr. Bodoky Györgyre, Dr. Marázi Lászlóra és Dr. Telekes Andrásra is.

A teljes listát névsor szerint megtekinthetik a www.rakliga.hu weboldalon.

Igaz, hogy a pályázat az onkológusokról szólt, de a betegek nemcsak az orvosok, hanem a segítőik munkáját is dicsérték, így az ünnepségen kiemelték Baróczky Tímea és Sarai Ágnes asszisztensek nevét is.

Dr. Székely Tamás egészségügyi miniszter elismerését fejezte ki a díjazottnak, és minden orvosnak, akit hálás betegei e kitüntetésre javasoltak. "Az orvosoknak, de az onkológusoknak különösen, nemcsak gyógyítania, vezetnie is kell a beteget. Azt kívánom, hogy a magyar kórházakban sok-sok ilyen orvos legyen" - fogalmazott.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
vércsoportok
Ez a legritkább vércsoport a világon – Nem véletlenül hívják aranyvérnek
halfogyasztás
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +6 °C

Zavartanul napos, száraz időre számíthatunk. A délkeleti szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk lökések.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
„Menstruáció alatt nem lehet teherbe esni.” Igaz vagy hamis? – Teszteld magad kvízünkben! Bár a szexualitás az életünk egyik természetes része, a termékenységgel és a fogamzásgátlással kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Nézzük, te mennyire vagy képben ezekkel!
kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!