Nehezebben kezelhető a mellrák kövéreknél?

A legfrissebb kutatási adatok szerint az elhízás komolyan befolyásolhatja a mellrák kezelésének kimenetelét.

Brit kutatók 54, a változókoron már átesett, ösztrogén receptor-pozitív melldaganatban szenvedő nőt vizsgáltak meg. A mellráknak ez a változata ösztrogén hatására növekszik. Mivel a megbetegedések háromnegyede ösztrogén receptor-pozitív, így az ösztrogéntermelés és működés blokkolása az egyik leggyakoribb kezelési forma.

Minden információt megtalál a mellrákról című szaklap júliusi számában publikált adatok szerint a 30 és 35 közötti testtömegindexű nők ösztrogénszintje körülbelül háromszor magasabb volt a vizsgálatok idején, mint a 25 alatti BMI-vel élőké.

Bár a hormonszupresszáns kezelés után csökkent az ösztrogénszint, a túlsúlyosak esetében még így is több mint kétszer magasabb maradt, mint a normális súlyúaknál.

"Kutatási eredményeink egyelőre csak laboratóriumi vizsgálatokon alapulnak, ezért egyelőre nincs okuk aggodalomra a túlsúlyos pácienseknek, hiszen a klinikai vizsgálatok csak ezek után következnek" - nyilatkozta Mitch Dowsett, a Londoni Rákkutató Intézet csoportvezetője. "Egy pillanatra sem kell azt hinni, hogy szüneteltetni kellene, vagy abba kellene hagyni a kezeléseket. A későbbiekben is mindössze arról lehet szó, hogy a kezelések személyre szabottabbak és hatékonyabbak lehetnek azáltal, hogy többet tudunk meg a testsúly és a betegség kapcsolatáról."

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +11 °C
Minimum: +3 °C

A változó vastagságú és mennyiségű felhőzet mellett általában több-kevesebb napsütés valószínű, majd délután északkelet felől fokozatosan vékonyodik a felhőzet. Elszórtan várható eső, zápor, jégdara, akár zivatar is. Az északi, északkeleti szél többfelé élénk, a nap első felében a Nyugat-Dunántúlon, majd estétől néhol északkeleten erős lehet.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között valószínű, de a tartósan borult tájakon ennél pár fokkal hűvösebb maradhat az idő. Késő estére 3 és 8 fok közé hűl le a levegő. Egy kellemes, frontmentes tavaszi hét után ma hidegfront alakítja az orvosmeteorológiai helyzetet, ami az érzékenyeknél kellemetlen panaszokat okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!