Ne adjon második esélyt a mellráknak! (x)

Változtassa meg életét, hogy a daganatos betegségnek ne legyen még egy esélye! Könnyű ezt mondani? Mostantól megtennie sem sokkal nehezebb! Hazánkban is elérhető már az a program, amely ezt lehetővé teszi. Ismerkedjen meg vele!

Már legyőzte a mellrákot? Ugye Ön is tart attól, hogy a rettegett betegség visszatér? Mire lenne képes azért, hogy újra gondtalanul élje napjait? Ha megismerkedik Ornish professzor programjával, néhány hónap múlva másként látja majd ezeket a kérdéseket!

Súlyos lépésekkel a súlyos betegség ellen

Régóta köztudott, hogy a megfelelő, egészséges életmód kialakítása döntő fontosságú a magas rizikójú, elsősorban daganatos betegségek megelőzésének érdekébe. Ám Dr. Dean Ornish, a Kaliforniai Egyetem klinikai orvos-professzora meglepő felfedezést tett: szerinte az életmód drasztikus megváltoztatásával megállítható, sőt vissza is fordítható bizonyos betegségcsoportok további állapotromlása. Ezt tudományos vizsgálatokkal bizonyította, például súlyos koszorúér betegségek, illetve a prosztatadaganatok esetében. A professzor kutatásai igazolták továbbá, hogy az életmód megváltoztatásának döntő szerepe van az emlőrák kiújulásának megelőzésében.

Ornish professzor programja

A professzor saját felismerései és kutatásai alapján állította össze programját, melynek segítségével felvehető a harc a mellrák kiújulása ellen. Ismerjük meg közelebbről is a módszer négy meghatározó elemét!

Étrend: Dr. Ornish igazoltan hatékony elmélete alapján pontos útmutatást kaphat, hogyan változtasson étrendjén. Megtanulhatja, hogyan készítse el ételeit, hogy tud hozzájutni napi rendszerességgel a megfelelő alapanyagokhoz.

Mozgásprogram: a személyre szabott mozgásprogram alapelemei a napi rendszerességű jóga és a séta.

Stresszkezelés: relaxációs, meditációs stresszkezelő technikák elsajátítása és rutinszerű használata.

Motivációs csoport: a csoport támogató erejének kihasználása lehetőséget ad az önfejlesztésre. Mindez egy onkológiában jártas, terápiában gyakorlott vezető segítségével érhető el.

Éppen ez kell Önnek is?!

Ornish professzor módszerét már itthon is elérheti! A Quintess Rózsa Program keretében az Ön állapotának ismeretében egyénre szabott javaslatokat teszünk és gyakorlati útmutatót adunk Önnek: milyen életmódot kellene követnie ahhoz, hogy minél nagyobb eséllyel megelőzhetővé váljon a betegség visszatérése. Ajánlásainkban - Ornish filozófiájának megfelelően - igyekszünk maximálisan figyelembe venni az Ön preferenciáit és lehetőségeit, hogy ez az új életmódváltás új örömforrások megtalálásán keresztül vezesse Önt elérendő céljai felé.

Hogy működik?

Onkológus szakorvos által vezetett csapatunk az Ön orvosaival folyamatosan együttműködve, az általuk előírt terápia és gyógyszeres kezelés megtartása mellett gondoskodó figyelemmel - szem előtt tartva az Ön igényeit és személyiségéből fakadó prioritásait - segíti életvitelének megváltoztatásában. Az elérendő célokat fenti szempontok figyelembevételével közösen alakítjuk ki. Először egy teljes hétvégét tölthet a szakemberek társaságában, majd hat héten át rendszeres foglalkozásokon vesz majd részt. Ezután telefonos tanácsadás mellett havi egy csoportos klubjellegű találkozással négy hónapon át rögzítjük és erősítjük az elért eredményeket.

A Quintess Rózsa életmód-programjának díjából most közel 25% kedvezményt kap: a november 7-én induló program ára mindössze 250.000 Ft! Ez már tartalmazza az egyéni állapotfelmérést, egy hétvégi bevezető tréninget, a 6 hetes, heti 2x3 órás csoportos életmód-edukációs programot, az ezt lezáró személyes értékelést, valamint a követést és tanácsadást további 4 hónapon keresztül. Legközelebbi programunk 2010. január 16-án indul majd. A kezdő, hétvégi elvonulást diagnosztikai fázis előzi meg, melyben a Quintess orvosai - együttműködve az Ön onkológusával és esetleg háziorvosával is - megismerik az Ön állapotát. A hétvégi együttlét bevezető előadásokkal, szakembereink által vezetett mozgásprogramokkal, valamint a stresszkezelést és az önkifejezési készségét fejlesztő csoportfoglalkozásokkal hangolja rá a résztvevőket a következő hat hét életmódváltó programjára.

Ez alatt a hat hét alatt hetente kétszer, alkalmanként három-három órás foglalkozások keretében folyik a program elemeinek készségszintű elsajátítása. A hét egyik napján másfél órában egy adott téma megbeszélése zajlik szakértő előadó vezetésével, amely után másfél óra jógafoglalkozás következik. A hét másik napján másfél óra Női csoportfoglalkozás várja Önt, melyet ismét másfél óra jógafoglalkozás követ.

A megbeszélések az onkológia, a dietetika, mozgáskultúra valamint az egészséges, örömteli és minőségi élet kialakítását segítő orvosi és lélektani módszerek, motiválási technikák témakörében zajlanak.

Jöjjön el, hogy egy új, örömteli és egészséges életmóddal köszönthesse a 2010-es évet!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható erőteljes gomolyfelhő-képződéssel. A gomolyok össze is állnak, illetve szétterülnek, ezáltal napközben erősen felhős időszakok is lesznek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél sokfelé lesz élénk, olykor erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!