Napfénnyel megelőzhető a limfóma?

A napozás segít a nyirokcsomókat érintő tumor megelőzésében - állítják ausztrál kutatók az International Journal of Cancer januári számában.

A limfóma a nyirokrendszer sejtjeiből kiinduló daganatos megbetegedés, melyből Magyarországon évente mintegy ezer új esetet diagnosztizálnak. A limfómák egyik fajtája a Hodgkin-kór, az összes többi, úgynevezett nem-Hodgkin limfómának (NHL) több mint harminc típusát ismerjük.

A sydney-i egyetemen Anne Kricker kutatócsoportja tíz megjelent vizsgálat összesítésével készített tanulmányt arról, véd-e a napfény az NHL ellen. Azt találták, hogy a szabadidős napozás csökkenti a limfóma esélyét. Feltételezik, hogy a napfény hatására a bőrben keletkező D vitaminnak köszönhető a jótékony hatás. A megállapítás azért érdekes, mert korábban a napsugárzásnak éppen ellenkező hatását feltételezték, tekintve, hogy növeli a bőrrák, különösen a melanóma kockázatát, amelyek egy részéhez NHL is társul.

2004 és 2007 között azonban négy vizsgálat, amely a napfény közvetlen hatását vizsgálta a non-Hodgkin limfómára, a védőhatást találta igazoltnak. Egy ötödik tanulmány, amelyet csak nők körében végeztek, emelkedett valószínűséget mutatott az NHL-re napfény hatására. A kutatók az öt vizsgálat adatait, sőt további ötöt hozzávettek egy nemzetközi limfóma-adatbázisból. Így összesen 8243 NHL-lel élő emberre és egy 9697-fős kontrollcsoportra terjedt ki elemzésük.

Az eredmények összesítése azt mutatja, hogy azoknál, akik 18 és 40 éves koruk között, valamint a betegség megjelenését megelőzően tíz évvel a napfényen töltötték szabadidejüket, csökkent e tumorfajta kockázata. Érdekes módon azoknál, akik munka közben tartózkodtak a napon, nem találtak csökkent kockázatot az NHL-re. Felmerült ezért annak lehetősége is, hogy nem annyira a napon töltött szabadidő, mint az ehhez kapcsolódó, az átlagosnál aktívabb életmód segít a nem-Hodgkin limfóma megelőzésében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Hazánk északkeleti harmadán csak lassan zsugorodik, szakadozik az összefüggő felhőtakaró, emellett a nyugati, délnyugati tájak fölé is érkezhetnek vastagabb felhőtömbök. Ezekből kevés helyen előfordulhat kisebb eső, zápor. Másutt a gomolyfelhők feloszlását követően jobbára derült vagy gyengén fátyolfelhős lesz az ég. Hajnalra párássá válhat a levegő, foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz.Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 13 fok között alakul, a borult északkeleti részeken lesz a legenyhébb a hajnal. A derült, hidegre hajlamos helyeken pár fokkal hidegebb is lehet. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!