Az étel és ital szükséges az élet és az egészség megőrzéséhez, nem mellékes szempont azonban az sem, hogy a beteg, amennyire csak lehet, örömét lelje az étkezésben. Főleg azért, mert általában valamilyen - számára hosszú távon már egyhangú, ám szükséges - diétát kell tartania, vagy mert ágyhoz kötött életében kevés külső inger éri, ezért az étkezés számára esemény. Így ha a beteg képes önállóan magához venni táplálékot, akkor fontos, hogy ha lehet, gusztusosan tálaljunk, adjuk meg a módját az étkezésnek, sőt, ha lehetséges a családot is vonjuk be, ha másra nincs lehetőség, legalább a gondozó egyen együtt a beteggel. Ezt az ápolt legtöbbször örömmel fogadja, sőt derűs légkörben, beszélgetés közben még a rossz étvágyú gondozott is többet eszik.
Segédkezés az étkezésben
Étkezés előtt tegyük lehetővé a hólyag ürítését és a kézmosást , helyezzük el kényelmesen a beteget, párnákkal stabilan támasszuk meg. Szolgáljuk fel az ételt kis adagokban, minden szükséges eszközt, ízesítőt vigyünk be a szobába. Hagyjunk a betegnek elég időt ahhoz, hogy elfogyassza az ételt, de ha befejezte az étkezést, azonnal vigyük el a tálcát, ne vegye el későbbi étvágyát sem a sokáig mellette álló ételmaradék, koszos tányér.
Ha magatehetetlen beteget ápolunk, nekünk kell etetnünk őt. Természetesen amennyire csak lehetséges, gondoskodnunk kell róla, hogy megőrizhesse méltóságát. Védjük hálóruháját szalvétával, és egy desszertkanállal gyengéden, de határozottan adjunk kis adagokat a szájába, úgy, hogy mindig megvárjuk a következő falattal, míg az előzőt megrágja, és lenyeli. Ne etessünk sem olyan lassan, hogy elunja magát, és elveszítse érdeklődését, sem olyan gyorsan, hogy félrenyeljen. Az étkezés közben legalább egyszer kínáljuk meg itallal is: ha fel tud ülni, pohárból, ha fekszik, szívószállal, vagy etetőcsészéből.
Eszméletlen beteget ne próbáljunk meg sem etetni, sem itatni, mert amit a szájába teszünk, könnyen a tüdőbe juthat, félrenyeléses tüdőgyulladást, vagy akár halált okozva. Az ilyen betegeket vagy gyomorszondán, vagy vénás infúzión keresztül kell táplálni.
Mit ehet a beteg?
Gyakran az orvostól pontos utasításokat kapunk bizonyos diétára vonatkozóan, ilyenkor ezt kell betartani. Máskor csak bizonyos ételtípusokat jelöl meg, ilyenkor lehetőségünk van változatosabb étrend kialakítására. Ha a beteg étvágytalan, de komolyabb diétára nem szorul, "könnyű étrendet" szoktak javasolni. Ez a diéta könnyen emészthető élelmiszerekből, pl. halból, tojásból, fehér húsból, tejből áll. Fontos, hogy ezek sok tápanyagot és kevés salakképző anyagot tartalmazzanak.
A székrekedés megelőzésére célszerű figyelni a napi 30g-os rostbevitelre. Ennyit tartalmaz 7 g borsó, 11 g teljes kiőrlésű lisztből készült kenyér, egy krumpli héjában főzve, egy alma vagy 30 g sózatlan földimogyoró. Zöldséget vagy gyümölcsöt kis mennyiségben adjunk, időnként frissen facsart gyümölcs- vagy zöldség lével is megkínálhatjuk a beteget. Célszerű táplálkozási naplót vezetnünk, hogy melyik nap mit és mennyit vetett a beteg, és azt hány órakor. Később ez az orvosnak is hasznos információ lehet. Amennyire csak lehetséges, tartsuk be a beteg vallási vagy egyéb meggyőződése miatti táplálkozási szokásait is, ez az eszméleténél lévő gondozottnak nagyon sokat jelent.
Ha a beteg kora vagy valamilyen betegség miatt elvesztette a fogait, akkor biztosítsunk pépes étrendet. Ilyenkor hasznos, ha van otthon turmixgép, húsdaráló, botmixer. A pépes étel ne legyen túl fűszeres, csípős, mert a gyógyuló ínyfelületek érzékenyek lehetnek.
Mesterséges táplálás
Ha az ápoltunk nem képes annyi ételt magához venni, amennyi a megfelelő tápláltsági szint fenntartásához szükséges, mesterséges táplálást kell alkalmaznunk. Ennek többféle típusa van.
Az egyik az enterális táplálás. Ha a beteg képes a száján át táplálékot magához venni, csak nem eleget, vagy nem tudja megrágni, akkor szájon át (per os) történő táplálást alkalmazunk. Ehhez használhatunk lehet például ízesített, feloldható porból készített, iható klinikai tápszert, vagy olyan ízesítés nélküli táplálékiegészítő makrotápanyagot (fehérje, szénhidrát stb.), amivel a beteg kedvelt élelmiszereit dúsíthatjuk. Használatukat mindig meg kell beszélni szakemberrel: a kezelőorvossal vagy dietetikussal.
Az enterális táplálás másik formája a szondán történő táplálás. Erre azoknál a betegeknél van szükség, akik nem képesek az ételt szájon át magukhoz venni, de az emésztőszervrendszer még működik. A szonda egy poliuretán vagy szilikon cső, melyet a beteg orrán át, vagy hasfalán készített nyíláson, a sztómán keresztül vezetnek a gyomorba. Legjobb, ha szondán keresztül csak gyári készítményeket adunk a betegnek, mert a házilag készített tápoldat eltömítheti. A szonda akkor vehető ki, ha a beteg képes annyit enni, hogy nem fogy tovább. Használatáról és a táplálásról minden esetben szakembertől kérjünk tájékoztatást. Gyakran elfelejtjük, pedig fontos, hogy a szájhigiéniát, a fogmosást és a szájöblítést ilyenkor sem szabad elhanyagolni.
A bélrendszer működésképtelensége esetén a szükséges tápanyagokat infúzióval a központi nagy vénákon, vagy a végtagok vénáin keresztül juttatják az érrendszerbe, ez az ún. parenterális táplálás. Az eljárás jelenleg csak kórházban, vagy otthoni körülmények között csak hozzáértő személy (orvos, nővér) által végezhető.
