Mit találtak Michael Jackson gyomrában? Kiszivárgott a boncolási jegyzőkönyv!

A The Sun című brit bulvárlap (kiszivárogtatott adatokra hivatkozva) közölte Michael Jackson boncolásának részleges eredményét - adja hírül orvosi blogjában Meskó Bertalan .

A dokumentum szerint a popsztár szinte teljesen kopasz volt, halálakor paróka volt rajta.

Arcán legalább 13 plasztikai műtéti heg volt, az orrgyök gyakorlatilag teljesen hiányzott.

Több bordája el volt törve, ami "természetes" velejárója az újraélesztésnek.

4 injekciós nyom volt a szív felett,valószínűleg adrenalint próbáltak így beadni neki.

Erre Gruntdoc, az egyik legveteránabb orvosi blogger azt írta, hogy azt hitte, ez a módszer a 80-as évek óta nem használatos, mivel be lehet azt adni intravénásan, vagy közvetlenül az endotracheális tubusba, illetve akár csontvelőbe is.

Az 50 éves, 165 centiméter magas énekes 50,8 kg-ot nyomott, ami azt jelenti, hogy a test-tömeg indexe (BMI) 16. Ez a normális alatt van, tehát alultáplált volt.

Komplex újraélesztés

A kórboncnokok csak gyógyszerpirulákat találtak a gyomrában, ételt nem.

A mellkasán bőrrák miatt végzett műtét gyógyult (!) nyomai voltak.

Voltak sérülései a lábán és a hátán, ami arra utalt, mostanában leesett valahonnan.

Állítólag dr. Murray, a kardiológusa adta be neki az utolsó Demerol injekciót, egy fájdalomcsillapítót. De az orvos érdekes hibákat követett el. Egyrészt ha Jacko rosszul érezte magát (még ha máskor is volt ilyen), be kellett volna vinni a kórházba műszeres vizsgálatokra, legalább egy EKG-ra. Másrészt az újraélesztéskor nem kemény alapon végezte a mellkasi kompressziót, ami olyan hiba, amit még egy tapasztalatlan medikus sem követ el - írja Meskó Bertalan.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Van egy kis baj a leveskockákkal
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

Alapvetően napos idő várható a többnyire kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Utóbbiakból a délutáni, kora esti órákban néhol zápor, zivatar kialakulhat - nagyobb eséllyel a Duna vonalának tágabb környezetében. Az északi, északnyugati szél nagy területen megerősödik, visszafogottabb légmozgás az ország középső részén lehet.A hőmérséklet délután 23 és 27, késő este 13, 20 fok között alakul. Fronthatás csütörtökön nem terheli szervezetünket, ezzel kapcsolatban nem várhatók orvosmeteorológiai panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?