Mellrákellenes kampányba kezd az elektronikai cég

A Royal Philips Electronics (NYSE: PHG, AEX: PHIA) a tegnapi napon bejelentette többéves globális programját, amelynek keretében az üzletág minden egyes szektorában támogatja az emlőrák elleni harcot.

A kampány célja, hogy tudatosítsa az emberekben a betegség súlyos következményeit, megismertesse a megelőzés eszközeit, támogassa az erre irányuló kutatásokat, valamint különböző aktivitásokon keresztül inspirálja és edukálja a nőket a vállalaton belül és kívül, például szakértői ülésekkel és inspiráló megvilágításokkal.

A vállalat folytatja az egész világ "felvilágosítását" A cég évek óta igyekszik felhívni a figyelmet a korai szűrés fontosságára különböző világhírű épületek megvilágításával, amelyet a LED technika erejének és színvilágának változatossága segítségével valósít meg.

Idén októberben ismét világszerte ismert épületek megvilágításával hívja fel a figyelmet az emlőrák elleni harcra, és lehetővé teszi dolgozóinak, hogy személyes és inspiráló üzenetekkel járuljanak hozzá a "felvilágosításhoz",amelyeket október 18-án a vállalat amszterdami központjára vetítenek.

Belülről kifelé irányuló megközelítés

Több évre szóló kampányának első lépésében a vállalat dolgozói állnak a fókuszban. A cég inspirálja és elősegíti, hogy az alkalmazottak pénzt adományozzanak világhírű emlőrák kutató intézeteknek szerte Európában, Észak és Latin Amerikában, Ázsiában, és Afrikában, amelynek köszönhetően meg triplázzák a kollektív hozzájárulások mértékét.

Továbbá ahol lehetséges a cég biztosítja alkalmazottainak a szűrésen való részvételt, és egészségügyi szakértői kérdezz-felelek ülésekkel járul hozzá a dolgozók edukációjához az emlőrák szűrése és kezelése kapcsán.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
fahéj
Ez a kedvelt ízesítő többet árthat, mint használ
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +1 °C

A Tiszántúlon is megvastagszik a felhőzet, amely az éjszaka második felében az Északnyugat-Dunántúlon szakadozik. Helyenként - többnyire kisebb - eső, zápor kialakulhat. Az északnyugati, északi szél helyenként élénk lesz.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 2 és 7 fok között várható, de a szélvédett fagyzugokban 0 fok is lehet. Ma változékony, szeles idő várható záporokkal, miközben az orvosmeteorológiai helyzet viszonylag kedvező marad.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!