Mammográfiás akció Borsod-Abaúj-Zemplénben

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében sikeres volt az a mellrákszűrési kampány, amely még 2006 év végén kezdődött az Egészség Évtizedének Népegészségügyi Programja keretében; utóhatása pedig még ebben az évben is jól érzékelhető, hiszen igen sokan részt vesznek a megelőző szűrővizsgálatokon - tájékoztatta az MTI-t Bánhegyi Krisztina, az akció szervezője.

Emlékeztetett rá: Magyarországon az emlőrák az egyik leggyakoribb halálok a nők körében. A mellrák az esetek túlnyomó többségében tünet- és panaszmentesen alakul ki, ezért a rendszeres kontroll jelentősége felbecsülhetetlen. Ez különösen fontos hátrányos gazdasági és szociális mutatókkal rendelkező területek esetén.

A részletekkel kapcsolatban közölte: kétévente, országszerte minden 45 és 65 év közötti nő meghívót kap a mammográfiás szűrővizsgálatra. Tavaly november 23-a és december 13-a között több mint 2500 Borsod-Abaúj-Zemplén megyei nő kapott ilyen meghívót. A program célja a rendszeres vizsgálatra való ösztönzés volt, különös figyelmet fordítottak az első szűrésen megjelenő hölgyekre. A szűrésen részt vevők mintegy 30 százaléka - 224 fő - jelent meg első alkalommal.

A kampány felhívta az asszonyok figyelmét egészségük megőrzésére, ugyanis a utóhatásaként értékelhető, hogy több szűrőállomáson 2007. januárjában 60-70 százalékra ugrott a megjelenési arány, amely kiemelkedő eredménynek számít.

Bánhegyi Krisztina emlékeztetett arra, hogy a 2004-2005-ös évek 40 százaléknyi megjelenési arányát két behívási körrel érték el, azaz a szűrésen első meghívásra meg nem jelenő asszonyok kaptak még egy meghívólevelet a két éves behívási ciklus alatt. Ezzel szemben 2006 novemberében-decemberében és 2007 januárjában a szűrésen meg nem jelentek második megszólítására még nem is volt lehetőség.

Az eredmény mindenképpen előrelépést jelent - fűzte hozzá. Példaként említette, hogy a Diósgyőri Kórházban ez év elején a megkeresett miskolci asszonyok 66 százaléka vett részt a mammográfiás szűrésen, ami rendkívül jó eredménynek számít. Ez a szokásos megjelenési arány több mint kétszerese. Hasonlóképp alakult a részvétel a borsodi megyeszékhely Semmelweis Kórházának illetékességi területén, ahol a nők 71 százaléka megjelent a vizsgálaton.

A nagyobb látogatottság elérése érdekében a lakossági hirdetések, és reklámok mellett bevonták a munkába a háziorvosokat, körzeti ápolókat is. A programban csaknem 50 háziorvosi körzet vett részt.

Bánhegyi Krisztina véleménye szerint a "kezdeményezés sikere az összefogásban és a hatékony kommunikációban rejlik. Ne feledjük a daganat korai felismerése nemcsak esélyt jelent a gyógyulásra, hanem esélyt az életre is!" - fűzte hozzá.

2007-05-11 09:50

Forrás: MTI-Panoráma

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
D-vitamin
Sokan rosszkor szedik a D-vitamint – ez az ideális időpont a szakértők szerint
testszag
6 szag, amellyel a test jelzi a betegséget – Ha ezt érzed, irány az orvos!
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Nyugat felől tovább növekszik, terjeszkedik a felhőzet, ezt követően éjszaka változóan felhős idő várható, az ország egyes részein - főképp a Dunától keletre - előfordulhat kisebb eső, zápor, zivatar. A délies szelet élénk lökések kísérhetik.Késő estére általában 20 és 25 fok közé hűl le a levegő.Hajnalra 12 és 21 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma melegfronti hatásra számíthatunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik szervünk szűr meg naponta 180 liternyi folyadékot? Teszteld, mennyit tudsz az emberi testről! Minden szervünk nélkülözhetetlen szerepet játszik szervezetünk működésében, mégis számos meglepő érdekességet kevesen ismernek velük kapcsolatban.
kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!