Magyar felfedezés ad reményt rákosoknak

Az emlőrákos betegek életkilátásait javítaná az új terápia, amelynek állatkísérletei sikeresnek bizonyultak. Azt szeretnék elérni, hogy a gyógyszerekkel szemben ne alakuljon ki ellenállás a daganatokban - közölte a Magyar Tudományos Akadémia.

A daganatok gyakran ellenállóvá válnak a gyógyszerekkel szemben, és a kezelés ellenére tovább növekednek. Ennek a problémának a megoldására Szakács Gergely, az MTA Természettudományi Kutatóközpont kutatója és munkatársai olyan terápiát javasolnak, amely elejét veheti a rezisztencia kialakulásának, így meghosszabbíthatja a daganatos betegek életét - olvasható az MTA összegzésében, amelyben a Journal of Controlled Release című folyóiratban megjelent cikket ismertetnek.

Hogyan válik a rák ellenállóvá a gyógyszerekkel szemben? Részletek itt.

A kutatók a sejtek úgynevezett gyógyszerpumpáit próbálták "becsapni". A gyógyszerpumpák olyan molekulák, amelyek sok egészséges sejtben is működnek, és a káros anyagokat, mérgeket távolítják el a szervezetből. Sajnos a ráksejtek ezeket arra használják, hogy kipumpálják magukból az elpusztításukra küldött gyógyszermolekulákat, így egy idő után rezisztenssé válnak a kezeléssel szemben.

A magyar felfedezés pozitív hatással lehet az emlőrákkal kezelt nők életkilátásaira
A magyar felfedezés pozitív hatással lehet az emlőrákkal kezelt nők életkilátásaira

A kutatók egy olyan szert vizsgáltak, amelyet gyakran alkalmaznak emlőrák esetében (doxorubicin). Ez kezdetben hatékony, később azonban - a gyógyszerpumpák miatt - érzéketlenné válnak rájuk a ráksejtek. A kísérlet során két újítást próbáltak ki: egyrészt a szer módosított formáját alkalmazták, másrészt nem lombikban, hanem élő szervezetben (egerekben) vizsgálták a módosított szer hatásait.

A rendszeres önvizsgálat segíthet időben felfedezni a mellrákot, de pontosan mit kell tenni ehhez? Részletek itt.

Az eredményeket igen biztatónak tartják: a kísérleti egerek háromszor hosszabb ideig éltek azokhoz az állatokhoz képest, amelyek a szer hagyományos formáját kapták. Ez azzal lehet összefüggésben, hogy a módosított szert kapott egerekben nem vagy csak sokkal lassabban alakult ki a rezisztencia. A kutatók szerint mindez igen pozitív hatással lehet az emlőrákkal kezelt nők életkilátásaira.

"Eredményünk arra irányította rá a figyelmet, hogy szemben a korábbi megközelítéssel, ahol a már kialakult rezisztencia gátlására helyeztük a hangsúlyt, inkább a rezisztencia megelőzésére kellene gondolnunk: olyan terápiás protokollokat kellene kidolgoznunk, amelyek megelőzik vagy legalább időben kitolják a tumorsejtekben a terápiával szemben megvédő mechanizmusok megjelenését" - foglalta össze Szakács Gergely.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +35 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagy részén napos idő lesz legfeljebb kevés fátyolfelhők mellett. Ugyanakkor az északnyugati tájak fölé vastagabb fátyolfelhők, illetve délután, estefelé gomolyfelhők is sodródhatnak de ott is inkább csak a határvidéken fordulhat elő egy-egy zápor, esetleg zivatar. Másutt nem lesz csapadék. A délies szél az Észak-Dunántúlon olykor megélénkül, másutt többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Délutánra 31 és 37 fok közé melegszik fel a levegő. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.