Lelki okok a daganatok mögött

Vajon lehetséges-e, hogy gondolataink, érzéseink szó szerint megbetegítenek minket, és legalább annyira hozzájárulnak a daganatok kialakulásához, mint az életmódbeli, illetve a környezeti tényezők? Még a szakértői vélemények is megoszlanak!

Nagy port kavart, amikor néhány évtizeddel ezelőtt a német Hamer doktor szoros összefüggést fedezett fel az érzelmek és a daganatok kialakulása között. A belgyógyász maga is a trauma és a kór között akkor még nem látott összefüggést.

Később több száz részletes esettanulmány alapján kidolgozott egy elméletet, mely szerint a daganatos elváltozások lelki okokra is visszavezethetők.

Magyarországon Barnai Roberto honosította meg a rendszert, és oktatási anyagot készített hozzá. Képekben, anatómiai ábrák és konkrét élethelyzetek leírásával tette mindenki számára érthetővé azokat a lehetséges konfliktushelyzeteket, melyek beindítják az elváltozásokat. - A tudományosan kidolgozott, jól összefoglalt rendszer illeszkedik a tapasztalataimhoz, és összevág a homeopátiás orvoslás elméleteivel is.

Hamer szerint minden szervünk három különböző csíralemez valamelyikéből fejlődik ki, ennek megfelelően elváltozásaik is eltérő jelleget mutatnak. Más-más agyi területek vezérlik őket, a szervek pedig egyfajta jelvevőként működnek a szervezetben. Amint trauma vagy olyan erős inger ér minket, mely drámaian érint, és úgy érezzük, nem tudunk vele mit kezdeni, beindulnak a CT-vel is kimutatható agyi folyamatok. Az agyi események a szervekre is kihatnak, de ez nem jelenti azt, hogy minden lelki trauma feltétlenül betegséget indít el a szervezetben. Egy sor feltételnek kell teljesülnie mindehhez, a folyamatok pedig visszafordíthatók - szögezi le Dr. Gelléri Julianna, az új germán medicina szakértője, homeopátiás orvos.

Lelki okok a daganatok mögött - Növelhető a túlélési esély

Le kell jönnünk a sínekről

A 10 legveszélyesebb daganattípus Ismerjük meg őket! A szakértő szerint egy megrázó élmény nem elegendő a sejtszaporulat beindításához. Utóbbi feltétele, hogy tehetetlennek érezzük magunkat a helyzettel kapcsolatban, és úgy értékeljük, egyedül, elszigetelten kell szembenéznünk vele.

Az elmélet szerint ilyenkor azonban bizonyítottan beindulnak a testi folyamatok. - A belső csíralemezből fejlődő szervek, a megélt konfliktushelyzet aktív szakaszában szövetszaporulatot, például vastagbéldaganatot produkálnak. A konfliktus megoldásával pedig a feleslegessé vált sejtek gyulladás kíséretében kiürülnek a szervezetből. A külső csíralemezhez tartozó szervek, például a bőr, a konfliktus ideje alatt sorvad, fekélyesedik, a gyógyulási szakaszban az elváltozás helyreáll. A középső csíralemezből fejlődő szervek egy része a belső, másik része a külső csíralemez szerveihez hasonlóan működik - magyarázza Dr. Gelléri Julianna. Úgy véli, a legnagyobb kihívást a lelki okok orvoslásában az jelenti, hogy a negatív gondolatminták vissza-visszatérnek, mintha csak egy sínre kerülnénk.

Holisztika: a test és a lélek egyensúlya A cél, hogy képesek legyünk felismerni ezt, majd letérni a negatív képzetekkel, félelemmel és elszigeteltség-érzéssel kikövezett útról. Ebben sokat segíthet a környezetváltozás, egy utazás vagy költözés, de az is gyógyuláshoz vezet, ha tudatosan dolgozunk azon, hogy félre tudjuk tenni a konfliktust. A daganat visszafejlődését gátolja a folyamatos rágódás egy megoldatlan kérdésen, bizonyítottan segíti azonban, ha problémáinkat megoszthatjuk, kibeszélhetjük - mondja.

A mell cisztái , jó- és rosszindulatú daganatai azonos típusú konfliktusokra vezethetők vissza, de nem mindegy, hogy a tejmirigyek vagy a tejcsatorna érintett. A nőket érintő egyik leggyakoribb daganat, a méhnyakrák pedig a nemi visszautasítás érzésével áll kapcsolatban. A betegség szakaszait és a lelki folyamatok közötti összefüggést részletes magyarázattal taglalják az elméletet elfogadó orvosok. Az új medicina választ ad az áttétek hátterében álló folyamatokra is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájakon már megjelenik némi felhőzet, melyből a határ közelében néhol zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül, estére azonban nagyrészt mérséklődik a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 36 fok között alakul.Késő estére általában 24 és 30 fok közé hűl le a levegő. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!