Kulcsfontosságú felfedezés a rákos sejtekkel kapcsolatban

Mindeddig az elterjedt nézet az volt, hogy a sejtek osztódásáért az RNS-szintézist szabályozó fehérjék, az úgynevezett transzkripciós faktorok (TF) a felelősek. Most az derült ki, hogy a fehérjéknek egy másik csoportja is közrejátszhat a sejtburjánzásban.

Az MIT-n végzett kutatás azt mutatta ki, hogy az RNS-t kötő fehérjék egy csoportja, az úgynevezett Musashi-fehérjék szabályozzák bizonyos rákok kialakulását, különösképpen az emlőrák egy típusát. Ezeknek a fehérjéknek a segítségével a rákos sejtek megváltoznak, és olyan állapotba kerülnek, amelyben gyorsabban tudnak osztódni.

A sejteknek ez a gyorsan osztódó állapota az embrionális fejlődésben és a rák kialakulásában egyaránt megfigyelhető. Mindmáig a biológusok úgy gondolták, hogy ennek az állapotnak a kialakulásáért kizárólag a TF-fehérjék a felelősek. A jelenlegi vizsgálatban azonban azt találták, hogy a kevéssé ismert, RNS-kötő Musashi-fehérjék képesek a sejtet ebben a gyorsan osztódó állapotban tartani - számolt be a Medical News Today .

A tumoros betegek több mint fele, mire gyógyító kezekbe vagy kórházba kerül, testsúlyának legalább tizedével nyom kevesebbet. A fogyás a tumor miatti alultápláltság jele, sokszor a daganat létére is így derül fény. Az alultápláltságot kezelni kell. A cikk folytatódik, kattintson ! Az emberi szervezetben körülbelül 500 különböző RNS-kötő fehérje létezik. A Musashi-fehérjék nagy mennyiségben vannak jelen a neurális őssejtekben, illetve a tumorokban - például a glioblasztómában, az agydaganat egy különösen agresszív típusában. Úgy tűnik, a Musashi-fehérjék a sejteket a fedőhám-típusúból a mezenhimális állapotba hozó átalakulásokat (EMT) szabályozzák.

A kutatásban azt vizsgálták meg, hogyan változik meg a gének működése, ha megváltozik a Musashi-fehérjék mennyisége a neurális őssejtekben. Azt találták, hogy a Musashi-fehérjék mennyiségének növekedésével a gének olyan állapotba hozzák a sejtet, amelyben az kevésbé kötődik a környezetében levő sejtekhez, így könnyen mozgathatóvá válik.

Ismeretes, hogy az emlőrák egyik típusában az EMT-átalakulás szintén végbemegy. A kutatók azt találták, hogy ezeknél a daganatoknál is jellemző a Musashi-fehéjék megnövekedett koncentrációja. Ezek a tumorok ugyan nem képeznek áttéteket, de igen agresszívek és gyorsan nőnek. Hogy igazolják, hogy a tumor gyors növekedését a Musashi-fehérjék okozzák, a tudósok az emlőráksejtekben laboratóriumi körülmények között lecsökkentették ezeknek a fehérjéknek a mennyiségét. Ekkor azt találták, hogy a sejtek kikerülnek a gyorsan osztódó hámszöveti állapotból. Ha pedig növelni kezdték a Musashi-fehérjék mennyiségét a mirigyhámszövetekben, akkor megindult a hámszövetté való átalakulás, amely a gyors szaporodásnak kedvez.

Az MIT-n végzett kutatás azt mutatta ki, hogy az RNS-t kötő fehérjék egy csoportja, az úgynevezett Musashi-fehérjék szabályozzák bizonyos rákok kialakulását

A Musashi-fehérjék normál esetben az embrionális fejlődés után már nem működnek; a rákos sejtek esetében azonban, úgy tűnik, újra aktivizálódnak. A kutatók szerint a Musashi-fehérjék jelenlétének kimutatása jó diagnosztikai eszköz lehet, azonban az ezt célzó gyógykezelésekről még korai lenne beszélni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +14 °C

Reggel, délelőtt lehetnek felhősebb tájak is, de emellett is többórás napsütés várható szinte országszerte. Estétől északnyugat felől ismét megnövekedhet a felhőzet. Elsősorban a Dunántúl északi kétharmadán fordulhat elő kisebb eső, zápor, a nyugati határszélen akár zivatar is. A változó irányú szél helyenként megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű. Késő estére 17 és 24 fok közé csökken a hőmérséklet. Szerdán nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.