Kormányprogram indul a daganatos betegségek kiszűrésére

Programot indít a kormány a daganatos betegségek kiszűrésére; a cél az, hogy a szűrővizsgálatokon időben felismerjék, és így kevesebben haljanak meg rákban - közölte a kormányszóvivő az MTI-nek vasárnap megküldött közleményében.

A kormány öt éven belül harmadával szeretné csökkenteni az emlőrákban elhunyt nők számát, és a többi, daganatos betegség okozta halálozási mutatóban is 5-10 százalékos javulást tűzött ki célként - írta Daróczi Dávid, hozzátéve: a kabinet erősíteni kívánja a szűrővizsgálatok rendszerét.

Közölte, azt szeretnék elérni, hogy a 45 és 65 év közötti nők 70 százaléka vegyen részt a kétévenként megismételt mammográfiás emlőszűrésen, míg a hasonló korú férfiak védelme érdekében pedig meg kívánják szervezni a vastag- és végbélszűrési rendszert.

A programot kiegészíti egy hétéves, két és fél milliárd forintos büdzsével létrehozott, az egészséggel kapcsolatos ismeretek fejlesztését, az egészségtudatosság erősítését, illetve a betegségekkel, szűrésekkel kapcsolatos hiedelmek eloszlatását célzó tájékoztatási program is, amelyről a kiemelt projektek keretében döntött a kormány.

A kormányszóvivő utalt arra, hogy a magyarok átlagosan hat évvel kevesebbet élnek, mint az összes többi uniós állam polgárai. A nemzetközi tapasztalatok szerint, ha időben felfedezik, a daganatos megbetegedések körülbelül felét gyógyítani lehetne.

A kormánykoalíció ezért elkötelezett a szűrővizsgálatok minél szélesebb körre való kiterjesztése érdekében - közölte Daróczi Dávid.

STOP

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.