Kevesebb liliom hull a Dunába!

Tavaly színészek, sportolók, politikusok 500 liliomot dobtak a Dunába, jelképezve azt az 500 nőt, akiknek az életét meg lehetett volna menteni méhnyakszűréssel. Szeptember 7-én ismét liliomba borul a Duna Lánchíd és Erzsébet híd közötti szakasza. Ezúttal azonban már "csak" 416 virág merül a habokba, hiszen a méhnyakszűrő programok eredményeként az időbeni felismerés 84 hölgyet mentett meg a méhnyakdaganatból eredő haláltól.

A Liliom Programot azért indította el az Országos Tisztifőovosi Hivatal a Lilly Hungária Kft. támogatásával, hogy a rendkívül alacsony, mindössze 4,2 %-os méhnyak átszűrtségi arányt javítsák. Ez azért is különösen fontos, mert a Nemzeti Rákregiszter adatai szerint 2001-ben 1240 méhnyak- daganatos megbetegedés történt Magyarországon, és 539 hölgy halt meg rosszindulatú méhnyak-daganat következtében. A Liliom Program a népegészségügyi programok közül elsőként komplex kommunikációs aktivitásokkal, nyereményjátékokkal győzte meg a hölgyeket a szűrésen történő megjelenésre.

A program eddigi két fázisának eredményeként először 8,5, majd 10 százalékra sikerült emelni az átszűrtségi arányt, sőt voltak olyan területek is, ahol megduplázódott a szűréseken résztvevők száma.

A Liliom Program további haszna, hogy évről évre számos olyan hölgyet sikerült bevonni a vizsgálatokba, akik korábban még semmilyen nőgyógyászati szűrővizsgálaton nem vettek részt. Ugyanakkor nemcsak a számok tükrében jelent javulást a méhnyakdaganat elleni védekezés. A kommunikációs kampányok befolyással bírtak a lakosság egészségszemléletének teljes átalakítására, az egészségtudatos élet következetes megvalósítására.

Bár az eredmények bíztatóak, van még teendő. A hazai méhnyakdaganatos megbetegedés átszűrtségi adatait európai uniós viszonylatban vizsgálva, indokolt a szervezett méhnyakszűrő program folytatása. A Liliom program III. szériája rendhagyó módon idén is a Lánchíd pesti hídfőjénél indul útjára. A Magyar Tudományos Akadémia előtt fog horgonyozni az a Liliom hajó, ahonnan idén már csak 416 liliomot fognak vízre bocsátani az odalátogatók. Az idei 84 liliommal kevesebb virág szimbolikus, hiszen a rendszeres szűrések segítségével évről évre sikerül, ha kis mértékben is, visszaszorítani a daganatos megbetegedések haláleseteit.

A program gazdája az Országos Tisztifőorvosi Hivatal népegészségügyi főosztálya és a főtámogató, Lilly Hungária Kft., idén is azzal a céllal hirdeti meg a kezdeményezést, hogy az előző évhez képest ismét legalább duplájára emelkedjen a méhnyakszűrésen megjelenő hölgyek száma. A program keretében az egészségügyi ellátórendszer évente több mint félmillió hölgy szűrővizsgálatának személyi és tárgyi feltételeit biztosítja: nőgyógyászati vizsgálóhelyeket, citológiai laboratóriumokat, továbbá a megkívánt diagnosztikai és kezelési hátteret, amelyeket térítésmentesen vehetnek igénybe a szűrővizsgálatok résztvevői. Közel hétszázezer személyre szóló meghívó levelet fognak postázni, külön súlyozva a megyéket, alapul véve a tavalyi részvételi eredményeket.

Idén sem marad el a hölgyeket részvételre ösztönző nyereményjáték. Ezúttal 1 millió forint értékű kétszemélyes skandináv utat nyerhet Finnországba az a szerencsés hölgy, akinek a pontosan kitöltött szűrési szelvényét kisorsolják a Liliom programot lezáró eseményen. Nem véletlenül esett a játék fődíjának kiválasztása Finnországra, tekintettel arra, hogy a világon a skandináv országokban a legalacsonyabb a halálozási arány a különböző daganatos megbetegedések következtében. A fődíj mellett számos további nyeremény is kisorsolásra kerül a résztvevők között. A szűrési szelvény nagyobb postahivatalokban, az ÁNTSZ megyei irodáiban is megtalálható, valamint a program honlapjáról is letölthető.

A szűréseket idén is reklámkampány, tv, rádió és újsághirdetések fogják támogatni, több országos és regionális médiában. A Liliom III. programmal kapcsolatos összes információ a www.liliom.hu címen lesz elérhető.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.