Kegyetlen a többszörös agydaganat

Akinek több helyen is kialakul az agyában rosszindulatú, agresszív daganat, azoknak rosszabbak az életkilátásaik azokhoz képest, akiknek csak egy tumoruk van, habár lényegében ugyanazt a kezelést kapják - állítják amerikai kutatók.

A West Hollywood-i Cedars-Sinai Kórház kutatói összehasonlították 47 glioblasztóma multiforméban (többszörös agydaganatban ) szenvedő beteg adatait 47 olyanéval, akiknek agyában csak egy daganat fejlődött. Előbbiek átlagos túlélési ideje 6 hónap volt, míg az utóbbiaké 11 hónap. A többszörös daganat esetében a rákos szövetszaporulatok nagy része egyáltalán nem reagált a kezelésekre, és még a sugárterápia ellenére is tovább növekedtek, mondta el a kutatás vezetője, dr. Chirag Patil, a CedarsSinai idegsebészeti kutatási igazgatója.

Az összefoglalót a tette közzé.A szakemberek úgy vélik, hogy a többszörös daganat sejtjei jobban képesek vándorolni az agyban és megtámadni az egészséges szöveteket. "Fontos lenne alaposan tanulmányozni ezeknek a daganatoknak az egyedülálló biológiáját, valamint invazív és vándorlási mechanizmusaikat, hogy kifejleszthessük a célirányos terápiák új generációját" - foglalta össze Patil.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.