Karácsonyi jégmese a beteg gyermekeknek

100 jegyet ajánlott fel a Disney On Ice jégmese magyarországi életre hívója a Madarász utcai Gyermekkórház onkológiai betegeinek a K&H Csoport, egyik kisvállalkozói ügyfele, a Podium Productions segítségével - olvasható a két cég közleményében.

A legszebb Disney hercegnők a jégen című, december 25-i előadását tekinthetik meg a Heim Pál Gyermekkórház Madarász utcai Kórházában gyógyuló gyerekek.

Az 5 éve alapvetően a Csoport saját forrásaiból támogatott gyógyvarázs program életében kiemelkedő jelentőségű, hogy nem csak a biztosító, hanem ügyfelei is tesznek felajánlásokat a program számára.

Luc Cools, a K&H Csoport vezérigazgató-helyettese és Szél-Molnár Gábor, a Podium Production ügyvezető igazgatója együtt adták át a gyermekeknek és szüleiknek a jegyeket, a kórház játszóházában, a Disney figurák kíséretében.

"A teljes élethez, a lelki egészség is hozzátartozik, ezért az anyagi támogatás mellett szórakoztató gyerekprogramokkal is megajándékozzuk a gyermekeket. Ezek az élmények elősegítik a gyógyulást, hiszen az előadás által egy nagy álmuk válhat valóra: megelevenednek a kedvenc mesehőseik, akiket testközelből csodálhatnak meg a karácsonyi jégrevűn. A nagyvonalú és visszatérő felajánlás példaértékű megmozdulás abban a tekintetben is, hogy a magyar kis-és középvállalatok körében okos döntésével úttörő szerepet vállal a társadalmi felelősségvállalásban" - mondta el Luc Cools.

"A gyermekegészségügy támogatása olyan alapvető feladat, ami mellé szívesen állunk és lehetőségeinkhez mérten igyekszünk élményekben gazdag perceket adni a kis betegeknek. Gondoltunk azokra is, akik ágyhoz vannak kötve, éppen ezért a jegyátadóra a Disney figurák is eljöttek" - tette hozzá Szél-Molnár Gábor.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

Túlnyomóan derült idő várható, de a déli, délnyugati határvidéken maradnak felhős körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szél veszít ugyan erejéből, azonban továbbra is lehetnek élénk széllökések.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6 fok között várható, a szélvédett helyeken gyenge fagy is lehet. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!