Magyarország a ráklista élén

HáziPatika

Az EU 28 országában százezer férfi lakosra 450 rák miatti haláleset jut, ugyanennyi nő lakosra pedig 250.

Évente 1,3 millióan halnak meg az Európai Unió tagországaiban valamilyen daganatos betegségben - hivatkozik a vg.hu az Európai Unió Statisztikai Hivatalának (Eurostat) legfrissebb adataira, amelyek 2015-re vonatkoznak. Az ilyen megbetegedés miatti halálozási ráta Magyarországon, Horvátországban és Szlovákiában a legmagasabb - ez hazánkban az elhunyt nők és férfiak halálozási rátájára is érvényes.

Még mindig vezetjük a rákstatisztikát
Még mindig vezetjük a rákstatisztikát

Az EU 28 országában százezer férfi lakosra 450 rák miatti haláleset jut, ugyanennyi nő lakosra pedig 250. A legkedvezőbb a ciprusi mutató, ahol százezer lakosból 200 hal meg rák miatt. Magyarországon évente több mint 32 ezren halnak meg rákban, a betegség férfiak esetében minden harmadik halálesetért felelős, nőknél pedig az összes 23 százalékáért. Az EU-ban évente 7,3 millió ember kerül kórházba daganatos betegség miatt. Magyarországon, Bulgáriában és Észtországban százezer lakosra valamivel több mint kétezer ilyen megbetegedés jut, Ausztriában közel háromezer. Az Egyesült Királyságban 787 beteg, Írországban és Cipruson pedig 100 ezer lakosból kevesebb mint 700 kerül kórházba, mert daganatot találtak a szervezetében.

Milyen tünetekkel jelentkeznek a nőgyógyászati rákok? Részletekért kattintson!

A vastagbéldaganatban szenvedők aránya Horvátországban a legmagasabb, százezer lakosra 280 beteg jut, a dobogó második fokán Magyarország áll 270, a harmadikon pedig Ausztria 260 beteggel. Az EU tagállamaiban körülbelül 18 ezer onkológus foglalkozik a daganatos betegek gyógyításával. Olaszországban százezer lakosra hét onkológus jut, magyarországi statisztikai adatok nincsenek ezzel kapcsolatban. A daganatos megbetegedések kialakulása nagyban összefügg a stresszel és a dohányzással. A korai stádiumban felfedezett daganatos betegségek gyógyulási rátája is magas, ezért az Eurostat jelentése a szűrővizsgálatok fontosságát is hangsúlyozza.


A szűrővizsgálatokon való részvételt a franciák veszik a legkomolyabban, a lakosság 85 százaléka rendszeresen jár szűrésekre. Ezzel szemben Észtországban, Lengyelországban és Magyarországon a lakosság kevesebb mint kétötöde számolt be arról, hogy az elmúlt két évben elment valamilyen szűrővizsgálatra.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

március 16. - március 22.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
13 300
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+13, +18 °C
Minimum:
-2, +3 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt szinte felhőtlen időben lehet részünk, a napsütésé lesz a főszerep.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag