Jól gyógyítható a "néma betegség"

Jó eséllyel gyógyulhatnak a limfómás betegek, mert kezelésükre egyelőre van pénz. A komplex terápia hosszú távú hatásairól még nincs elég tapasztalat.

Évente ezer új limfómás esetet fedeznek föl Magyarországon. A gyakoriság sorában ez a rákfajta az ötödik helyen áll a tüdő-, a vastagbél-, az emlő- és a szájüregi daganatok mögött. A betegek zöme az idősebb korosztályokhoz tartozik, bár néha fiataloknál is kialakul. A limfómát - amely a nyiroksejtek rákos elfajulását jelenti - néma betegségnek is nevezik, mert nehéz fölismerni. A tüneteként megjelenő nyirokcsomó-duzzanatra azért nem figyel föl kellőképpen a beteg, mert ez például influenzánál is előfordul. Ám ha tartós láz, étvágytalanság, fogyás és megmagyarázhatatlan fáradtság is társul hozzá, orvoshoz kell fordulni, aki az ország valamelyik hematológiai centrumába irányítja a beteget.

Vasváry Artúrné, a Magyar Rákellenes Liga elnöke szerint a limfóma okát még nem tudni, de egyes rákkeltő anyagok bizonyosan szerepet játszanak a kialakulásában. A kezelés klasszikusan gyógyszerekre és besugárzásra épül, de öt éve mindezt immunterápiával egészítik ki. "Az új biológiai szerek nem általában a sejteket pusztítják, hanem a daganatsejtekben fejtik ki hatásukat, s megakadályozzák az áttétek kialakulását" - mondta. Hozzátette: eme célzott biológiai szereknek is vannak mellékhatásaik, de ritkábban. Klasszikus kezeléssel eddig a betegek felét sikerült meggyógyítani, az immunterápiától ennél is jobb eredményt várnak.

Következtetést legkorábban öt év múlva lehet levonni. A limfóma kezelését Magyarországon még nem nehezíti semmi - mondja a liga elnöke. Van elegendő centrum, orvosi munkacsoport, elég ágy. A betegek a gyógyszert ingyen kapják vagy vényre, netán személyesen a kezelőorvostól. Az elnök szerint azonban az emberek keveset tudnak erről a kórról, ezért a liga orvos-beteg találkozókat szervez szeptember 15-én, a limfóma világnapján.

(2007.09.05. 09:20)

Niczky Emőke - Magyar Hírlap

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.