Jelentős felfedezés a nyelőcsőrákkal kapcsolatban

Egy, az ínybetegségek kialakulásáért felelős baktérium, a Porphyromonas gingivalis a nyelőcsődaganatos betegek 61 százalékában is megtalálható - állapította meg egy nemrég publikált nemzetközi kutatás.

Az Infectious Agents & Cancer című szaklapban ismertetett kutatás szerzői szerint ez bizonyíték lehet arra, hogy a P. gingivalis megléte növeli a nyelőcsődaganat kialakulásának kockázatát, illetve, hogy a baktérium biomarkerként is működik.

A kínai és amerikai tudósok, dr. Huizhi Wang, Richard J. Lamont, Jan Potempa és David A. Scott, összesen 130 ember szövetmintáit elemezték. 100-nak volt nyelőcsődaganata, 30-an pedig egészségesek voltak. A szakemberek egy lizin-gigipain nevű vegyület szintjét mérték a résztvevőknél, ez a P. gingivalis baktériumra jellemző enzim, emellett pedig a baktérium DNS-ét is kutatták a sejtekben.

Megfelelő szájhigiéniával a P. gingivalis elpusztítható, ezáltal a nyelőcsőrák megelőzhető

Ha valaki három héten keresztül, vagy még tovább szenved gyomorégéstől, esetleg állandóan savlekötő tablettáktól reméli az enyhülést, az súlyosabb betegségekre, például nyelőcső- vagy gyomorrákra is utalhat. Kattintson! Úgy találták, hogy mindkét jellemző szintje magasabb volt a daganatos szövetekben, mint az azt körülvevő sejtekben, illetve az egészséges emberektől vett mintákban. Azt is megállapították, hogy ennek a baktériumnak a megléte egyéb tényezőkkel is összefüggésben volt, például a daganatos sejtek áttétképző-tulajdonságait is befolyásolta.

Dr. Wang szerint erre két magyarázat is lehet: vagy a P. gingivalis érzi magát különösen jól a daganatos sejtekben, így azokban könnyebben szaporodik; vagy pedig a P. gingivalis fertőzés járul hozzá a nyelőcsődaganatok kialakulásához. Amennyiben az első elképzelést sikerül bizonyítani, az egyszerű antibiotikumokkal is érdemes lenne kísérletezni új terápiás lehetőségek kidolgozásához.

„Ha az bizonyosodik be, hogy a baktérium közvetlenül hozzájárul a nyelőcsődaganatok kialakulásához, annak elképesztő hatása lenne, hiszen például a megfelelő szájhigiéniával jelentősen csökkenthetővé válna a daganatok kialakulásának rizikója, az antibiotikumok pedig megakadályozhatnák a rákos sejtek burjánzását. A P. gingivalist célzó vizsgálatok, például a fogakon kialakuló plakkokban, pedig az érintettek korai szűrését is lehetővé tennék” – mondta dr. Wang.

A nyelőcsőráknak két nagyobb altípusa van, az adenokarcinóma és a laphámdaganat . A betegség rizikófaktorai közé tartozik például a dohányzás és a refluxbetegség is, de kutatások szerint a humán papilloma vírus (HPV) is növelheti a nyelőcső daganatos megbetegedéseinek a kockázatát. A mostani tanulmány szerint a P. gingivalis elsősorban a nyelőcső laphámdaganatával van összefüggésben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos, száraz időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az élénk északkeleti szelet főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható.Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.