Javul a Dexter címszereplőjének állapota

Michael C. Hall, a Dexter című sorozat főszereplője a múlt héten jelentette be, hogy rákos, ám a hétvégén már úgy nyilatkozott: kifejezetten jól érzi magát.

A 38 éves színészről (aki a sorozat címszereplőjét, a meglehetősen furcsa gyilkost, Dexter Morgant alakítja) néhány napja derült ki, hogy a rák egy ritka fajtájával, Hodgkin-kórral kezelik. Hall ennek ellenére megjelent a vasárnapi Golden Globe díjátadón, sőt, a legjobb televíziós férfi főszereplő díját is átvehette. A híresség a ceremónia után azt mondta, hogy nagyon jól érzi magát, és hamarosan biztosan meggyógyul.

"Nemcsak a díjnak örülök nagyon, hanem annak is, hogy megmutathattam a kollégáimnak és a rajongóknak, hogy jól vagyok. Nem kell értem aggódni" - mondta az újságíróknak. "Eredetileg szerettem volna titokban tartani az egész betegséget, de nem akartam, hogy találgassanak az emberek az állapotomról. Szerencsére, az orvosaim szerint nagyon jól reagál a szervezetem a kezelésekre, és biztos vagyok benne, hogy hamarosan meggyógyulok." A kép a színész honlapjáról való.

A Hodgkin-kór (más néven a Hodgkin-limfóma) a nyirokrendszer rosszindulatú megbetegedése. Viszonylag ritkán fordul elő, de ha elég korán diagnosztizálják (mint Hall esetében), akkor a túlélési arány 90 százalék. Ugyanebben a betegségben szenvedett Howard Carter egyiptológus, Tuthankhamon sírjának felfedezője és Richard Harris ír színész, aki Dumbledore professzort alakította az első két Harry Potter filmben.

Huták Judit

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul, míg késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.