Ingyenes prosztatarák-szűrésre várják a férfiakat

Ezrével betegszenek meg prosztatarákban a magyar férfiak, és sokan meghalnak olyanok is, akiket egy egyszerű és rövid vizsgálat megmenthetett volna. A Semmelweis Egyetem akcióba kezdett.

Ingyenes prosztatarák-szűrést rendeznek június 4-én szombaton, a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikáján. Reggel 9 óra és délután 2 óra között várják azt a száz érdeklődőt, aki regisztrál a PSA-szűréshez vért vesznek, és ha szükséges, a tapintásos vizsgálatot is elvégzik. Mindez néhány percig tart csupán, nem kell éhgyomorral érkezni, csupán TAJ kártyát, személyigazolványt és lakcímkártyát kell vinni. Az eredményeket azonnal megkapják a résztvevők.

A prosztatarák a férfiak második leggyakoribb rosszindulatú daganata, évente 4 ezer új beteget diagnosztizálnak Magyarországon, és csaknem 1500-an halnak meg emiatt minden évben – mondja Dr. Nyirády Péter, a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikájának igazgatója hangsúlyozva, hogy az idejében felismert daganat gyógyítható.

A PSA-szűrést vérvétellel végzik

Elsősorban az 50 év feletti korosztály érintett, nekik érdemes évente eljárni szűrésre, de ha a családban másnál is előfordult ez a betegség, már 40 éves kor körül célszerű elvégeztetni a vizsgálatot, amely mindössze néhány percet vesz igénybe. Vérvétel segítségével megállapítják a PSA, azaz a prosztata specifikus antigén szintjét, amelyből lehet következtetni a betegség jelenlétére. Ezt egészíti ki a tapintásos vizsgálat.

Innovatív gyógykészítmény küzd meg a rezisztens betegségekkel, úgy tűnik sikerrel. A rák minden menekülési útját lezárja. Részletek!

Müller Péter Sziámi zenész is a kezdeményezés mellé állt, azt mondja: arra kívánja buzdítani férfitársait, hogy figyeljenek jobban az egészségükre. „Én jól vagyok, és te?” – teszi fel a kérdést, amely egyben a Movember Magyarország által támogatott ingyenes szűrőnap szlogenje is.

A klinikaigazgató szerint azért is nagyon fontos az évenkénti szűrés , mert ha idejében kiderül, hogy baj van, műtéti úton, esetleg sugárkezeléssel jól kezelhető a betegség, amely egyébként lassan alakul ki, és sokáig tünetmentes marad. A gyakori és fájdalmas ürítés, véres vizelet és fájdalom általában már csak akkor jelentkezik, ha előrehaladott állapotban van a daganat, esetleg már áttét is kialakult. Dr. Nyirády Péter szerint kisebb eséllyel alakul ki a betegség azoknál, akik rendszeres szexuális életet élnek, sportolnak, odafigyelnek az étkezésükre, és akiknél nincs családi halmozódás.

Forrás: Semmelweis Egyetem

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +2 °C
Minimum: -2 °C

Jobbára borult idő várható. Az északkelet felé haladó csapadékzóna leginkább a Dunától keletre fekvő területeket érinti: északi oldalán kezdetben havazásra kell számítani, az Északi-középhegység tágabb környezetében az esti órákig kitartóan havazhat. Ezzel párhuzamosan azonban délnyugat, dél felől egyre többfelé ónos esőbe, fagyott esőbe, majd egyre inkább esőbe vált a halmazállapot. A délkeleti, keleti szél nagyobb területen lehet élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések is előfordulhatnak.Tovább enyhül az idő, késő este többnyire -1 és +6 fok közötti értékek valószínűek. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.