Így még nem gyógyították a rákot

Először alkalmazták a CRISPR genomszerkesztési módszert daganatos betegségek ellen az Egyesült Államokban. A genetikai olló biztonságosnak tűnik, de túl korai megítélni, hogy javítani fogja-e a három érintett beteg túlélési esélyét - közölték a Pennsylvaniai Egyetem kutatói.

Az orvosok a betegek véréből kiszűrték az immunrendszer T-sejtjeit, majd genetikailag úgy módosították ezeket, hogy felismerjék a rákos sejteket és felvegyék ellenük a harcot. A beavatkozás minimális és kezelhető mellékhatásokkal járt.

génszerkeszték, genetikai olló, génmódosítás, rák gyógyítása, túlélési esély, daganatos betegség,
Ez a legkomplikáltabb genetikai sejtszerkesztés, amelyet eddig megpróbáltak. Fotó: iStock

Biztonságosnak tűnik az eljárás

Két betegnél myeloma multiplexet, az immunrendszer plazmasejtjeinek rosszindulatú daganatos megbetegedését kezelték, a harmadik páciens pedig kötőszövetben lévő szarkómában szenvedett. A hagyományos eljárások mindhármuknál eredménytelennek bizonyultak. A genomszerkesztés során kitöröltek három gént, amelyek akadályozták a T-sejtek képességét, hogy támadásba induljanak a betegség ellen, és egy új, negyedik génnel is segítették a T-sejteket feladatuk ellátásában.

Legyőzhetők a rejtőzködő rákos sejtek - részletek itt!

"Ez a legkomplikáltabb genetikai sejtszerkesztés, amelyet eddig megpróbáltak. A beavatkozás bizonyítja, hogy biztonságosan lehet génszerkesztést végezni ezeken a sejteken" - mondta Edward Stadtmauer, a philadelphiai székhelyű intézmény kutatója. Eddig a sejtek életképesek maradtak és szaporodnak - tette hozzá.

Két-három hónap után az egyik daganatos beteg állapota súlyosbodott, egy másiké stabil maradt. A harmadik betegnél pedig csak a közelmúltban végezték el a beavatkozást, ezért még nem tudni, miként reagál a szervezete. A kutatók azt tervezik, hogy 15 további betegen végzik el a beavatkozást, hogy vizsgálni tudják annak biztonságosságát és hatékonyságát.

Forradalmi technológia

A génszerkesztés a DNS maradandó megváltoztatásának eszköze. Célja, hogy egy betegség alapvető okait támadják meg. Az új tanulmány azonban nem a DNS megváltoztatását célozza meg a beteg szervezetében, hanem annak kiemelését, megváltoztatását és visszavitelét a beteg sejtjeibe, amelyeket ezáltal extraerővel ruháznak fel a daganatok elleni harcra.

Kínai kutatók egyébként már kipróbálták a génszerkesztési technológiát daganatos betegek esetében, de ez az első eset, hogy az ázsiai országon kívül alkalmazták a genomszerkesztés ezen technológiáját. Ez az eljárás annyira új, hogy több mint két évbe tellett az amerikai engedélyeztetése.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +13 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett legalább többórás, hazánk északi felén sok napsütés várható, hiszen nyugat felől - főként a déli országrészbe - vastagabb felhőzet érkezik. Helyenként hazánk délnyugati felén eső, zápor, akár egy-egy zivatar sem kizárt. Az északnyugati, északi szél nagy területen megélénkül, néhol - főként a csapadékgócok környezetében - erős lökések is előfordulhatnak.A csúcsérték 24 és 31 fok között valószínű nyugaton az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékekkel. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!