Ígéretes felfedezés az agy megújulásáról (2)

1

A Science-ben publikált tanulmányukban a kutatók megállapították, hogy az őssejtek az agykamrában "pihennek", majd egy folyadékkal teli "csőben" vándorolnak a szaglásért felelős területre, eközben pedig specializált idegsejtekké alakulnak.Azt már korábban is tudták a szakértők, hogy az egerek és patkányok agyában pótlódhatnak az idegsejtek, de úgy vélték, hogy az emberi agy nem képes efféle megújulásra.A tudósoknak most nagyteljesítményű elektronmikroszkóppal sikerült azonosítaniuk a "csövet", és megtalálták benne az idegsejtté alakuló őssejteket is.A kutatók úgy vélik, hogy az új idegsejtek segítenek abban, hogy az ember élete során előforduló új ingerekre is reagálni tudjon a szaglórendszer.A szakterület ismerői szerint a felfedezés megnyithatja az utat az olyan idegrendszeri betegségek jövőbeni gyógyítása felé, mint amilyen például az Alzheimer-kór, hozzátéve: a tanulmány alátámasztja azt is, hogy az egereken végzett kísérletek eredményei az emberi szervezetre is relevánsak.Sebastian Brandner, a londoni University College neurológiai intézetének vezetője mindemellett azért is érdekesnek tartja a felfedezést, mert nem zárható ki, hogy az őssejtek jelentik egyes agydaganatok kiindulópontját.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.