HPV-centrum nyílt az egri kórházban (2)

A méhnyakrák megelőzését szolgáló, úgynevezett HPV centrum nyílt az egri Markhot Ferenc Kórházban - jelentette be kedden sajtótájékoztatón az intézmény nőgyógyászati osztályának vezetője.

A központban minden egy helyen megtalálható a méhnyakrák kialakulásában kulcsszerepet játszó HPV-vírus kimutatásához, illetve a betegek rendelkezésére áll a HPV-védőoltás is - közölte Hernádi László.

Hasonló intézmény Budapesten kívül, egyelőre csak Debrecenben nyílt az egri centrummal egy időben - közölte a főorvos.

Mint elmondta: a HPV-vírus minden harmadik nő hüvelyváladékából kimutatható.

Nyolcvan százalékuknál a szervezet immunrendszere leküzdi a fertőzést, ám 20 százalékuk esetében nincs megfelelő védelem.

Utóbbi esetben a méhnyakrák kialakulásához vezethet a fertőzés. Ez a betegség a 4-5. helyet foglalja el a nők körében a daganatos halálokok között. Évente, mintegy 1.500 nőnél diagnosztizálják és, mintegy 500-an bele is halnak.

A diagnosztizált méhnyakrákos esetek 72 százalékában kimutatható a HPV-fertőzés - tette hozzá a nőgyógyász szakorvos.

Ebben a helyzetben döntöttek a HPV-centrum megnyitása mellett, amelyben a tanácsadáson túl, igény szerint, laboratóriumi háttérrel ki tudják mutatni a HPV jelenlétét.

A központhoz forduló nők egyaránt igénybe vehetnek a vírusfertőzés leküzdéséhez szükséges immunerősítő kúrát és már alkalmazzák az idén forgalomba került védőoltást is.

Ez utóbbi beadását a szexuális élet megkezdése, vagyis 15 éves kor előtt javasolják az orvosok - mondta Hernádi László.

2007-04-17 16:14

Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.