"Hogyan parancsolja a csilit: injekcióban vagy epidurálisan?"

Megtalálták azt az érzéstelenítőt, amely anélkül blokkolja a fájdalmat, hogy közben elkábítana. A gyógyszer egyik alapja a kapszaicin, amitől a paprika csíp.

A kapszaicin színtelen és szagtalan vegyület, a paprika csípősségét így nem az ízlelő szerveinkkel érzékeljük. A kapszaicin azokra az idegvégződésekre hat, amelyek normál esetben a hő ingert veszik fel, és tartósan érzéketlenné teszi őket.

Ez a tulajdonsága adhat reményt a kutatóknak arra, hogy olyan gyógyszert kísérleteztek ki, amely úgy csökkenti a fájdalomérzetet, hogy közben a szervezet egyéb biológiai funkcióit nem zavarja össze. Helyettesítheti például az epidurális érzéstelenítést, amelyet általában a szülő nőknél alkalmaznak, s amely zsibbadtságot, rosszabb esetben bénulást okozhat.

Morfium és lidocain helyett

A súlyos betegeknek, például a rákbetegség utolsó stádiumában lévőknek eddig általában morfiumot adtak - ez azonban teljesen elkábította őket; az új gyógyszernek nincs ilyen mellékhatása. S mivel nem tartalmaz doppingnak minősülő hatóanyagot, sportolók is használhatják fájdalmaik csökkentésére a fontos versenyek alatt.

A legtöbb ma használt érzéstelenítő az összes neuron működését blokkolja - ez nem okoz problémát például súlyos műtétek esetén, amikor kimondottan jó, ha az izmok ellazításával a gyógyszer megakadályozza a potenciálisan veszélyes akaratlan izommozgást. Akkor azonban már nehezíti az orvosok és a beteg helyzetét is, ha utóbbi eszméletén van a beavatkozás során, esetleg kimondottan együtt kellene működnie az orvossal - mint például a szülésnél.

Patkányoknál bevált

A Harvard Egyetem orvosi tanszékének kutatói két elemből állították össze érzéstelenítő koktéljukat. Az egyik a QX-314, egy lidocain-származék, amely a neuronokban gátolja az elektromos aktivitást, a másik pedig a kapszaicin, amely a fájdalomérzékelő neuronokat célozza meg.

A módszert egyelőre patkányokon próbálták ki - sikerrel, számoltak be a kutatók az eredményről Nature című folyóiratban.

Amit a kapszaicinről tudni kell - A kapszaicin teszi csípőssé a paprikát; minél többet tartalmaz a paprika, annál erősebb;

- A kapszaicint 1816-ben fedezték fel, és 1964-ben vonták ki a paprikából;

- A paprika csípősségét a Scoville egységgel mérik. A tiszta kapszaicin 16 millió Scoville egység, a Habanero paprika 300000, a jalapenos 3-6000. A legerősebb paprika egymillió Scoville egységes;

- Az erős paprikát hagyományosan arra is használták, hogy csökkentsék az ételekben a mikrobák számát;

- A csilipaprika csökkenti a megfázás tüneteit is;

- A kapszaicin-tartalmú krémek csökkentik az izületi gyulladás és az övsömör okozta fájdalmakat is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.