Még az 50-es évek végén kezdődött el az a kutatás, amely örökre megváltoztatta a tudósok zsírról alkotott elképzeléseit.
Jules Hirsch, a Rockefeller-egyetem kutatóorvosát az érdekelte, mi történik a zsírsejtekkel az után, hogy valaki jelentős súlytól szabadul meg. 8 emberrel kezdte kísérleteit, akik valamennyien gyermekkoruk óta kövérek voltak, és drasztikus fogyókúrára fogta őket. A zsírsejtjeik összezsugorodtak normális méretűre, és a kutató azt hitte, tartós lesz a súlyvesztés.
Nem ez történt, valamennyien visszahíztak eredeti súlyukra. A kutató munkatársaival, többek közt dr. Rudolph Leibellel, aki ma a Columbia-egyetemen dolgozik, többször is megismételte a kísérletet. Közben megfigyelték a fogyókúrázók anyagcsere-változásait, pszichés állapotát, testhőmérsékletét és pulzusszámát is.
A kutatók meglepve tapasztalták, hogy azok a kövér emberek, akik nagy súlytól szabadultak meg, lehet, hogy kívülről hasonlítanak azokhoz, akik sosem voltak kövérek, de alapvetően mások. Anyagcseréjüket tekintve olyanok, mintha éheznének. Ha a kövérek lefogynak, 24 százalékkal kevesebb kalóriát égetnek el testfelületük négyzetméterének arányában, mint azok, akik természetes módon soványak.
Azt is megfigyelték, hogy a kísérlet alanyai ún. félig éhezéses neurózisban szenvedtek, ennivalóval álmodtak, étellel fantáziáltak, szorongtak és depressziósak lettek, egyesek fejében még az öngyilkosság is megfordult.
A tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a fogyás, ahelyett, hogy az elhízottaknál normális állapotot eredményezne, rendellenes állapothoz vezet, ami hasonlít a nem kövér emberek éhezési állapotához.
További kísérleteket folytattak, ezúttal a vermonti dr. Ethan Sims vezetésével, aki az eddigiek ellenkezőjére volt kíváncsi, azaz arra, mi történik, ha sovány embereket, akiknek soha nem volt súlyproblémájuk, hízókúrára fognak. A közeli börtönből fogvatartottak jelentkeztek önkéntesként, akiknek 20-25 százalékkal sikerült megnövelni a testsúlyát.
Kiderült, hogy ha a soványak meghíznak, anyagcseréjük 50 százalékkal felgyorsul. És a kísérlet végére valamennyiüknek sikerült visszanyerni normális súlyukat.
Világosnak tűnt a következtetés: valami oka van annak, hogy a kövérek képtelenek soványak maradni a fogyókúra után, a soványak pedig visszafogynak.
A súlyváltozásoknál a szervezet anyagcseréje felgyorsul vagy lelassul, úgy, hogy a testsúly egy viszonylag szűk tartományban maradjon. Ha valaki hízik, az anyagcseréje akár megduplázódhat, fogyásnál pedig eredeti sebessége felére csökken.
Ez az üzenet nemigen jutott el a széles tömegekhez, de néhány kutatót érdekelt a kérdés, és széles körű ikerkutatásokkal azt kezdték vizsgálni, vajon örökletes-e a testsúly. Megállapították, hogy egyértelmű összefüggés van a biológiai szülők és gyermekeik súlya között, bármilyen környezetben nevelkedtek is, mondjuk örökbefogadás révén.
Ezzel bebizonyosodott, hogy a kövérség örökletes állapot. Pontosabban: az emberek 70 százalékánál a súly örökletes, ami azt jelenti, hogy sokkal inkább genetikai jellegű, mint például a pszichés betegségek, az emlőrák vagy a szívbetegség.
Beigazolódott az a korábbi feltevés is, hogy minden embernek megvan a maga súlytartománya, ami felé a szervezete törekszik. 5-10 kiló eltérés még belefér, de az anyagcsere változásai ennél nagyobb eltérést már csak jelentős pszichés áldozatok árán engednek meg.
Mindez nem jelenti azt, hogy az ember teljes mértékig tehetetlen a súlykontroll kérdésében. Csak azt jelenti, hogy a fogyni kívánó kövéreknek állandó harcot kell folytatni örökségükkel, ha soványabbak szeretnének maradni.
The New York Times
