Heti két szénhidrátmentes nap az életért

Két szénhidrátmentes nap hetente a túlsúlyos nők étrendjében az emlőrák kockázatát is csökkenti - hangzott el az amerikai San Antonióban tartott emlőrák-szimpózium egyik előadásában.

A szénhidrátmentes napok beiktatásával a testsúly csökken, az inzulinellenállás javul, ezzel pedig a rákkockázat is kisebb lesz. A súlytöbblet és a cukorbetegség megelőző szakasza, a fokozott inzulinellenállás ugyanis az emlőrák egyik kockázati tényezője. Michelle Harvie és munkacsoportja Manchesterben azt vizsgálta, hogyan lehet étrendi módszerekkel csökkenteni túlsúlyos vagy kifejezetten kövér nők emlőrákesélyét.

A szénhidrátbevitel csökkentése és általában a kevesebb kalória jó módszer, de az állandó fogyókúrát nem könnyű betartani. Az angol kutatók 115, súlytöbblettel küzdő vagy kövér nőt vontak be a három hónapig tartó vizsgálatba, akiket véletlenszerűen három csoportba osztottak. Az első csoport tagjai hetenként két napon 600 kalóriát tartalmazó étrendet kaptak, melyben a szénhidrát kifejezetten kevés, legfeljebb 40 gramm volt. A második csoportban lévők hasonlóan heti két napon fogyasztottak szénhidrátszegény ételeket, a hét többi napján mediterrán étrendet tartottak, amely egészséges zsírokat, gyümölcsöt és zöldséget tartalmaz. A harmadik csoport a három hónap minden napján 1500 kalóriás mediterrán étrendet követett. A vizsgálati alanyokat havonta diétás nővér kereste fel, ezenkívül kéthetenként telefonon is biztatták őket az életmódváltozásra és a szabályok betartására.

A vizsgálatot 88 résztvevő fejezte be a megbeszélésnek megfelelően. A munkacsoport háromhavi megfigyelés végén úgy találta, hogy a szénhidrátszegény, heti kétnapos szünetekkel tartott étrend lényegesen hatásosabban csökkentette a testsúlyt és javította az inzulinellenállást, mint a mindennapos koplalás.

A hetenként két napon minimális szénhidrátot fogyasztók a negyedév alatt átlagosan négy kilót adtak le, a mindennapos mediterrán diétát követők csak 2,4 kilóval lettek könnyebbek. Az inzulinellenállás is hasonló arányban bizonyult jobbnak a szünetekkel végrehajtott fogyókúra során.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.