Hat lépés a rák megelőzéséért

Az egészséges életmód jelentősen csökkentheti a rák kockázatát, az életmódot meghatározó különböző tényezők ugyanis egyenként mintegy 6 százalékkal szoríthatják vissza a betegség kialakulásának veszélyét.

A Kínai Orvostudományi Akadémia irányítása alá tartozó kórház kutatói az egészséges életmódot jellemző hat tényezőt, a nem dohányzást, az egészséges testsúly fenntartását, a megfelelő testmozgást, az alkoholfogyasztás visszaszorítását, a megfelelő zöldség- és gyümölcsfogyasztást, valamint a vörös húsok mérsékelt fogyasztását vizsgálták. A vizsgált alanyok 83,4 százalékánál volt megfigyelhető három-öt a felsorolt egészséges szokások közül, de mindössze 9,1 százalékuk tartotta magát az összeshez az életmódja kialakításában. 7,5 százalék pedig legfeljebb három egészséges szokást tartott be.

Az egészséges életmód jelentősen csökkentheti a rák kockázatát
Az egészséges életmód jelentősen csökkentheti a rák kockázatát (Fotó: 123rf)

Az eredmények szerint a hat egészséges életmódbeli tényezőt betartók körében a rák kockázata 17 százalékkal alacsonyabb volt azokkal szemben, akik csak legfeljebb három tényezőre fordítottak figyelmet. A rák előfordulásának csökkenése pedig a betartott egészséges szokások számának növekedésével fordított arányban áll - írták a kutatók, akiknek a megfigyelései alapján minden egészséges szokás 6 százalékkal csökkentette a betegség kockázatát. Az egészséges életmód a legfontosabb tényező a tüdőrák és a végbélrák kockázatának csökkentésében, hiszen végbélrák esetében az esetek 31,9, májráknál pedig 47,4 százaléka volt betudható egészségtelen életmódi tényezőknek.

A 10 leggyakoribb rák Magyarországon - részletek !

Ku Tung-feng, a kutatócsoport vezetője szerint eredményeik megerősítették az egészséges életmód fontosságát a rák kockázatának visszaszorításában. Ezt az összefüggést ugyan korábban számos nyugati társadalmakban végzett kutatás is igazolta már, de Kínában eddig kevés bizonyíték állt rendelkezésre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül, estére azonban nagyrészt mérséklődik vagy legyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 36 fok között alakul.Késő estére általában 24 és 30 fok közé csökken a hőmérséklet. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!