Hasznos találkozó rákbetegeknek és orvosoknak

A Rákbetegek Országos Szövetsége Beteg-orvos találkozót szervez a Parlament Café- és Rendezvényközpontban (Kossuth tér 9/a). A minden hónap első szerdáján megrendezésre kerülő program-sorozat keretében.

2004. december 1-én szerdán 17 órakor a téma a tüdődaganat megelőzése, szűrése és betegbarát kezelése lesz szakértők előadásában.

A részvétel díjtalan.

Előadások:

Dr. Kovács Gábor megbízott főigazgató főorvos, Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet:

Az életmód és a környezetegészség szerepe a tüdődaganatok megelőzésében

A szűrések, a korai felismerés jelentősége

Dr. Tóth Krisztina főorvos, Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet:

A tüdődaganatok betegbarát kezelése

A tüdőrák Magyarországon a férfiak esetében vezető daganatos halálok, a nőknél az emlő- és a vastagbéldaganatok után a harmadik helyen áll. Hazánkban évente mintegy 8800 új megbetegedést tartanak nyilván.

Magyarországon - a Rákregiszter adatai alapján - 2001-ben 5741 férfi és 2161 nő halt meg tüdődaganat következtében, ami az összes rákos halálozás 23,7%-ának felelt meg. Pedig a tüdőrák a leginkább megelőzhető daganatfajta.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra