Halálos testvéri közöny

Gyakorlatilag halálra ítélte fehérvérűségben szenvedő bátyját egy brit nő, aki nem hajlandó csontvelőt adni a testvére megmentéséhez szükséges átültetéshez.

A 46 éves, háromgyermekes Simon Pretty üzletember három éve küzd a leukémiával, és csak a folyamatos kemoterápia tartja életben. Orvosai közben minden lehetséges donorjelöltet megvizsgáltak, de kiderült, hogy a páciens ritka szövettípusa miatt az egész országban egyetlen személy jöhet számításba - Helen Pretty, a beteg 43 éves húga, akinek csontvelő-típusa viszont tökéletesen megfelelne.

Ő azonban megmakacsolta magát, és semmiféle kérlelés hatására nem hajlandó az életmentő gesztusra. Helen Prettyt a sajtóbeszámolók nyomán most már országossá vált felháborodás sem hatja meg, olyannyira nem, hogy még magyarázatot sem ad az elutasításra; csak azt hajtogatja, hogy számára a saját családja az első.

A brit újságolvasók által feszült figyelemmel kísért küzdelem már a tettlegességig is eljutott. Simon Pretty élettársa, Jacqueline Fenton ugyanis személyesen felkereste partnere húgát, és könyörögve kérte, hogy segítsen rajtuk. Ő is tömör elutasításba ütközött azonban, és amikor kérdőre vonta a lelketlen testvért, hogy nem érdekli-e, ha a bátyja meghal, a válasz csak annyi volt: "Az bizony szomorú lenne".

Jacqueline elismeri, hogy ekkor nekiment társa húgának, amiből rendőrségi ügy is lett. A kétségbeejtő helyzet azonban ettől még nem oldódott meg; az orvosok szerint Simon Prettynek most már csak néhány hónapja maradt hátra, és ha rövid időn belül nem sikerül jobb belátásra bírni az elzárkózó testvért, menthetetlenül meghal.

Pretty kijelentette: jóllehet soha nem ápoltak túl közeli viszonyt, fel nem foghatja, hogy húga miként képes elnézni az ő három gyermekének félárvaságra jutását, miközben ezt könnyűszerrel megakadályozhatná. Hozzátette mindazonáltal: nem fog neki könyörögni a csontvelő-adományért.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.