Ginszenggel a rákos betegek lelki stessze ellen

Csökkenti a ginszeng a rákos betegek fáradtság érzetét, és javítja fizikai állapotukat - állapították meg az amerikai Mayo Klinika kutatói. A gyógynövény minden második betegnél hatásos. Rákkutatók egyelőre óvatosságra intenek a kutatás eredményét illetően.

A kimerültség, fáradtság általános jellemzője a rákbetegségek kezelésének, a páciensek 90 százalékánál előfordul, emlékeztetnek brit kutatók.

A páciensek döntő többsége a kimerültséget tartja a legkellemetlenebb mellékhatásnak; egyszerűen képtelenek még a legapróbb napi teendők ellátására is.

Kutatók szerint a ginszeng segít a szervezetnek a stressz legyőzésében - márpedig a rákbetegeknek rengeteg fizikai és lelki stresszt kell elviselniük.

Ezért próbálták ki a gyógynövényt a terápia részeként a Mayo Klinikán.

282 beteget osztottak négy csoportra. A kontrollcsoport a szokásos terápiát kapta, míg a másik három, naponta háromszor 750, 1000, illetve 2000 mg ginszenget.

Nyolc hetes kezelés után kiderült, hogy a ginszenget szedők kevésbé voltak fáradtak és lelkiállapotuk is jelentősen javult - méghozzá annak arányában, mennyit kaptak a gyógynövényből.

(inforadio.hu)

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.