Géntérképekre épülő egészségügyi modell

Egyéni géntérképekre épülő megelőzés, fejlett diagnosztika és terápia lehet az alapja egy új egészségügyi rendszernek. A géntérképek ismeretében célirányosabbá, költséghatékonyabbá válna a kutatás-fejlesztés, az oktatás, valamint a prevenciótól az életmódváltásig terjedő egészségfejlesztés.

A zsákutcásnak ítélt egészségügyi reformból való kilábalás egyik lehetőségeként vázolta föl Osztrovszki Géza, a Kaposi Mór Oktató Kórház gazdasági igazgatója azt az új, több biztosítós egészségügyi modellt, mely fokozottan építve az egyéni kötelezettségvállalásra, személyre szabott géntérképek alapján rajzolná meg a harmadik évezred magyar egészségügyének profilját.

Osztrovszki Géza, a Weborvosnak kifejtett véleménye szerint: nem kis mértékben a politikai nyomás hatására, történelmi léptékű lehetőségeket hagyott ki az egészségügy reformja azzal, hogy elszalasztotta mintegy 4 0-5 0 kórház teljes leépítését, a megmaradt súlyponti intézeteknél pedig nem biztosított prioritást a sürgősségi, a cardiovasculáris, az onkológiai és gyermekgyógyászati ellátásoknak.

A fűnyíró elv szerinti elvonás és visszaosztás nyomán megmaradt összeget ugyanakkor teljes egészében nem az átalakulás katalizátoraként, a reformfolyamatok felgyorsítására, hanem megkurtítva, csupán a működőképesség fenntartására fordította. A kitűzött reformmal egy, az Európában már 2 0-3 0 éve működő, úgymond kifutóban lévő rendszert célzott meg, amit nem érdemes adaptálni, illetve toldozni-foltozni. Analógiaként említette a rendszerváltást megelőző időszakban a vezetékes telefonok iránt tapasztalt óriási kielégítetlen keresletet, melyet a mobiltelefon gyors elterjedése okafogyottá tett.

- Úgy látom, már akkor is késésben lennénk, ha a tervezett modell megvalósulna az egészségügyben, hiszen egy fejlett szint korábbi változatát nem érdemes fenntartani - mondta. - Kórházunknak például évente legalább másfél-kétmilliárd forint többletre lenne szüksége, ami mégse oldana meg semmit, csak az adósság rendezésére, a szinten tartásra lenne elég. Azt tapasztaltam ugyanakkor, hogy a tudomány meglehetősen előrehaladt a személyre szabott géntérképek elkészítésében. Magánembereként, Nyugat Európában kezdtem érdeklődni a téma iránt, majd később egy brüsszeli lobbi csoportot is sikerült megnyernem az információgyűjtéshez és átadáshoz. Lehetőségem volt megismerni egy géntérképeket - hazai fizetőeszközre átszámítva, 35 0-4 00 ezer forintért - bérmunkában készítő intézményt. Úgy gondolom - különösen a szülők körében - tb-támogatással, hazánkban is jelentős érdeklődés mutatkozna az ilyen géntérképek iránt. Ezeknek az ismeretében a tudomány képes lenne prognosztizálni, hogy 2 0-3 0 év múlva milyen betegségcsoportok és milyen arányban alakulnak ki, kerülnek túlsúlyba a hazai populációban. A géntérképek ismeretében ezért célirányosabbá, költséghatékonyabbá válna a kutatás-fejlesztés, az oktatás, valamint a prevenciótól az életmódváltásig terjedő egészségfejlesztés. Az emberek idejekorán tudomást szerezhetnének arról, hogy utódaik hajlamosak lehetnek-e például a tüdő- vagy a vastagbélrák, illetve egyéb betegségek kialakulására, majd ennek tudatában tervezhetnék életmódjukat, étkezési, valamint egyéb szokásaikat, befolyásolhatják szenvedélyeiket. Ugyanakkor a kutatást is tájékoztatni lehetne arról, hogy 1 5-2 0 év múlva, mely prognosztizálható betegségek túlsúlyával lehet számolni annak érdekében, hogy a továbbiakban ebben az irányban végezhessék a fejlesztéseket.

- Kérdés azonban, hogy van-e már olyan mély ismeretünk a génekről, mely lehetővé teszi a személyekre és az intézményrendszerre vonatkozó korrekt tervezést? Azt, hogy hány egészségügyi intézmény és milyen profillal működjön tovább?

- Tendenciaszerűen meghatározhatók ezek a folyamatok, s amennyiben ismert az ehhez kapcsolódó populáció is, már van létjogosultsága a több biztosítós rendszernek is - állítja Osztrovszki Géza. - A géntérkép és ennek nyomán a betegségekre való hajlam ismeretében ugyanis személyre szabottan köthető meg a biztosítás és az ellátási ajánlat is ehhez igazodik. A paciens ezt az adott összegű biztosítást fizeti amennyiben követi a számára ajánlott életmódot, s a megszabott időszakokban részt vesz a betegség-hajlama alapján kijelölt szűrővizsgálatokon. Amennyiben betartja a biztosítási szerződésben megszabott feltételeket úgy nem, amennyiben azonban megszegi ezeket, akár többszörösére is emelhetik a biztosítás összegét. Ezzel, érdekeltté teszik abban, hogy megtegyen mindent a megelőzésért, s az életvitelét is az elvárásokhoz igazítsa. Az egészségügyi szolgáltatások körében ugyanakkor hangsúlyozott szerepet kap a korszerű diagnosztika, a szűrés. Nem elhanyagolható momentum az sem, hogy ebben a rendszerben kisebb szerepe van a kommunikációnak, meggyőzésnek. Egy olyan automatizmusról van szó, amelyben pénzügyi oldalról is önmagát generálja a folyamat. Aki megfelel az elvárásoknak, az kevesebbet fizet...

- A felvetés jelenlegi állásáról szólva elmondta: már folyamatban van egy gazdasági számításokat is tartalmazó tanulmány elkészítése, s majdani modellezése.

- A brüsszeli lobbisták mellett meg szeretnénk nyerni a munkához a Kaposvári Egyetem vezetőségét, hiszen ebben az intézményben már több, mint egy évtizede hasonló lépésekkel indították útjára a humán CT- diagnosztika kutatás-fejlesztési célú, állatokra történő alkalmazását. A tapasztalatok birtokában, az uniós források segítségével a kaposvári egyetemen lehetne kiépíteni azt a több milliárdos befektetést igénylő laboratóriumot is, amely országos központként hatékonyan és optimálisan képes kihasználni a kutatás-fejlesztésre szánt forrást - vélte Osztrovszki Géza, aki abban reménykedik: mielőbbi, érdekütközéseket mellőző politikai támogatásban részesül az elképzelés. Hiszen - mint hangsúlyozta - a jelenlegi, nagyon rossz hatékonysággal működő egészségügyi rendszer csak az adófizetők pénzének további szétforgácsolására alkalmas.

- Az átmeneti időszakban - ennek a folyamatnak a mérséklése érdekében - a profiltisztítást, az ápolás, szociális ellátás mielőbbi teljes elkülönítését szorgalmazza.

Felvetésére vélhetően a személyiségi jogok védelmétől az ellátási kör és a gazdasági érdekeltségek meghatározásáig számos politikai, társadalmi, gazdasági, jogi, etikai vélemény, megoldásra váró kérdés fogalmazódik meg az érdekeltek körében. De, bármilyen válasz is szülessen elvárható, hogy az egészségügy megfeneklett szekere végre valóban a lehetőségekhez mérten legkorszerűbb, legbiztonságosabb s a lehető legszélesebb körben hozzáférhető ellátás felé mozduljon.

Weborvos

Várnai Ágnes

(2007.11.06. 10:50)

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A Dunántúlon és az Alföld délnyugati részén napos idő várható gomolyfelhőkkel. Az összefüggő felhősáv a középső és délkeleti országrészről az északkeleti tájak fölé helyeződik, miközben lassan szakadozgat, gomolyosodik, viszont egészen keleten, északkeleten még este is borult maradhat az ég. Délelőtt még a középső és délkeleti országrészben is előfordulhat kisebb eső, zápor, majd egyre inkább az északkeleti országrészben alakulhat ki zápor, délután esetleg zivatar. A kora esti óráktól ugyanakkor a nyugati, délnyugati tájak fölé is besodródhatnak záporok, kis eséllyel zivatar. Több helyen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, az Észak-Dunántúlon egy-egy helyen erős lökés is előfordulhat.A maximum-hőmérséklet többnyire 17 és 23 fok között várható, ennél pár fokkal alacsonyabb értékek a tartósabban borult keleti, északkeleti tájakon fordulhatnak elő. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!