Focirelikviákat árvereznek el a rákos gyerekek megsegítéséért

A focirajongók a világ egyik legjobb partjelzőjének, Erős Gábornak a BL döntőre készült mezére, valamint Kassai Viktornak a mérkőzésen használt piros és sárga lapjára licitálhatnak a Vaterán, július 26-tól augusztus 16-ig.

A relikviák értékét növeli, hogy azokat a mérkőzésen résztvevő magyar játékvezetői hetes is ellátta kézjegyével. Erős nemrég épült fel rákbetegségéből, az aukcióval a betegség elleni harcot szeretné támogatni, ezért a befolyt összeget megosztva a Gyermekrák Alapítvány és a Magyar Rákellenes Liga kapja.

Erős veséjén tavaly nyár végén egy rosszindulatú daganatot találtak. Rendkívüli hozzáállásával azonban súlyos betegségéből hamarosan felépült és a "nagy hetes" (Kassai Viktor, Erős Gábor, Ring György, Fábián Mihály, Bognár Tamás, Vad II István, Kispál Róbert) idén májusban már újra együtt szerepelt a világ egyik legrangosabb futballeseményén, a Wembley-ben rendezett Bajnokok Ligája döntőn.

A sportember gyógyulása után megfogadta, másoknak is igyekszik példát mutatni és segítséget nyújtani a rák elleni küzdelemben. "Életem legfontosabb mérkőzéseként tekintettem a felépülésemre, és szerencsére úgy néz ki, hogy győzelemre állok. Hálás vagyok a környezetemnek, valamint a sorsnak ezért, és hiszek benne, hogy a rákos megbetegedések jelentős része gyógyítható. Saját eszközeimmel így próbálom támogatni a rákellenes küzdelmet" - mondta Erős a második alkalommal megrendezett Vatera Exkluzív aukció kapcsán.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Hazánk északi és nyugati részén megnövekszik a felhőzet, és itt az éjszaka folyamán helyenként zápor, zivatar is előfordulhat. Délen, délkeleten még nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható. A légmozgás döntően mérsékelt marad, de a Kisalföldön és az Alpokalján már lehetnek élénk lökések az északnyugatira forduló szélből.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15, 22 fok között alakul, de északnyugaton, valamint a vízpartokon, magasan fekvő helyeken ennél pár fokkal melegebb, a hidegre hajlamos helyeken hűvösebb is lehet. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!