Felrobbantja a daganatot egy új szer

Az egyik leghalálosabb agydaganat lehetséges ellenszerét találták meg a stockholmi Karolinska Intézet kutatói - számolt be róla a Cell című tudományos lap.

Több mint ezer különféle molekula közt találtak egyet, amely szó szerint felrobbantja a glioblasztóma sejtjeit, miközben az egészségeseket békén hagyja. A Cell című tudományos lapban publikált tanulmány szerint még csak egerek sejtjein vizsgálták a módszert, szóval még sok vizsgálatot el kell végezni, hogy embereken is alkalmazható legyen - írja az Index .

A glioblasztóma az egyik leghalálosabb rákos megbetegedés. Most a páciensek átlagosan 15 hónapot élnek túl vele, és csak a páciensek 5 százaléka él három évnél tovább - ezért sem érdemes halogatni a kísérleteket.

A Vacquinol-1 névre keresztelt új molekulával azért óvatosan kell bánni, mert oly módon öli meg a rákos sejteket, amilyet még a sokat látott kutatók sem tapasztaltak eddig. A hatóanyag lekapcsolja a rákos sejt forgalomvezérlő képességét, amely azt szabályozza, hogy mi kerülhet át a sejtfalon. Az anyag hatására a sejtek elkezdenek megtelni mindenféle anyaggal, majd egyszerűen szétrobbannak. A daganatot körülvevő egészséges sejtek azonban épek maradnak, tehát úgy tűnik, a kezelés valóban csak az agydaganatra hat.

Az egyik leghalálosabb agydaganat ellenszerét találták meg (Fotó: Europress)

Többek között olyan dolgokat kell még tisztázniuk a kutatóknak, hogy milyen mennyiségű gyógyszer bevitele szükséges ahhoz, hogy az el is jusson a rákos sejtekig. Elképzelhető, hogy nagyobb mennyiség bevitelével már mellékhatások is megjelennek.

Watson gyógyítani fog A New York Genome Center (NYGC) és az IBM közös kutatásba kezdett, amely a genomikai orvoslás új korszakának kezdetét jelenti. A közös munka célja, hogy alkalmazott analitikával támogassák az agydaganatban szenvedő betegek genomikai kezelését. Ezért együtt tesztelik Watson, a szuperintelligens számítógép különleges prototípusát, amelyet kifejezetten genomikai kutatásokhoz terveztek, hogy segítségével az onkológusok személyre szabottabb terápiákat ajánlhassanak betegeiknek. Bár ma már az orvosok is jobban ismerik a glioblasztómához hasonló daganatos betegségek genetikai hátterét, egyelőre kevés beteg kap olyan személyre szabott kezelést, amely kifejezetten a rá jellemző rákmutációhoz alkalmazkodna. A további részletekért kattintson!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.