Érrendszeri betegségek - szűrőprogram Debrecenben

A hamarosan befejeződő debreceni Auguszta-program keretében a prevenciótól az utókezelésig regionális programot dolgoztak ki a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma (DEOEC) kardiológiai intézetében - közölte Édes István professzor, az intézet igazgatója szerdán tartott sajtótájékoztatón Debrecenben.

Tájékoztatása szerint ezzel a programmal szeretnék növelni a régióban a születéskor várható élettartamot és csökkenteni a kardiovaszkuláris halálozás arányát. A professzor tájékoztatása szerint évente Magyarországon 2 0-2 5 ezer beteg kap infarktust, akiknek a fele négy-öt évvel ezelőtt egy éven belül meghalt.

Elmondása szerint Debrecenben évek óta jobb a helyzet, s hasonló programokat indítanak Miskolcon, Nyíregyházán és Szolnokon is. Ha ugyanis az infarktust követően korán megkatéterezik a beteget a debreceni kardiológiai centrumban, akkor hat százalékra csökkenthető az egy éven belüli halálozások aránya.

A debreceni centrumban az idén már 1.500 ilyen beavatkozást végeztek - tette hozzá a professzor. Közölte azt is, hogy az Auguszta-program befejezését követően az év végétől több szűrőprogramot is indítanak az új kardiovaszkuláris és onkológiai központban.

Ezek közül az általános szív- és érrendszeri szűrőprogramot, a menedzser szűrőprogramot és az infarktusrizikót fájdalommentesen, nagy biztonsággal kimutató CT-vizsgálatot emelte ki.

Édes István professzor figyelmeztetett rá, hogy ma hazánkban minden második ember infarktusban hal meg, tízszer annyian, mint például emlőrákban. Közlése szerint évente 1 6-1 8 ezer nő veszíti életét szív- és érrendszerit megbetegedésben, miközben a mellrákban elhunytak száma 1.50 0-2 .000 között mozog.

Ezért is tartja fontosnak a kardiológus professzor, hogy a mellrákszűrő programok mellett egyre többen figyeljenek oda szív- és érrendszerük állapotára, s vegyenek részt kardiovaszkuláris szűrésekben. (MTI)

echotv

(2007.09.27. 10:15)

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.