Emlőszűrés: kevés a rutinos szakember

Patológusok és a szűrésben részt vevő szakemberek szerint szakmailag elfogadhatatlan az emlőrákszűrés magyarországi gyakorlata, mert hiába magas a vizsgálatokon részt vevők aránya, ha a kiadott leletek nagy része értékelhetetlen. Dr. Péntek Zoltán, a Radiológiai Társaság Emlődiagnosztikai Szekciójának vezetője, országos szakfelügyelő szerint ma 47 helyen végeznek mammográfiai vizsgálatot, a szakma szerint ennek a fele lenne elfogadható. A szakember szerint a szűrések többsége szakmai kontroll nélkül folyik az országban. Évente egy-kétezer beteget vizsgálnak meg, a szakemberek szerint az lenne a szakmai minimum, hogy a szűrést végző orvosok évente legalább tízezer esettel találkozzanak.

Péntek Zoltán és a szakmai kollégium azt kezdeményezi, hogy a szűrést végző orvosoknak jártassági vizsgát kelljen letenniük, az egészségbiztosító közvetlenül velük szerződjön.

Az onkológiai szakma az emlőszűrések helyett egyébként inkább a vastagbéldaganatok megelőzésére koncentrálna. Kupcsulik Péter, az I-es Számú Sebészeti Klinika igazgatója és Bodoky György, a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság elnöke közösen indítványozza a 45 évnél idősebb korosztály számára az ötévenkénti tükrözéses vizsgálatot, mert a rendszeres ellenőrzésük akár 85 százalékkal is csökkentheti a halálozást.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A fátyolfelhőzet levonulását, valamint a gomolyfelhők feloszlását követően alapvetően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmeneti párásság, köd képződhet. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő helyeken, nagyobb városokban, vízpartokon ennél pár fokkal enyhébb is lehet az idő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.