Egyszerű vérvizsgálattal kimutatható, ki védett genetikailag a rák ellen

Megtalálták brit kutatók azt a gént, amely csökkentheti a rákbetegség kialakulásának veszélyét. A gén valószínűleg a britek negyven százalékában megtalálható, s ezt egy egyszerű vérvizsgálattal ki lehet mutatni.

A felfedezés eredményeként már egészen fiatal korban figyelmeztetni tudják azokat, akiknél fennáll a rák kialakulásának veszélye, az érintettek így változtatni tudnak az életmódjukon. Emellett segíthet új gyógyító terápiák kidolgozásában is.

A londoni kutatók 419 beteget vizsgáltak meg, és megállapították, hogy azok, akik rendelkeznek egy bizonyos génvariánssal, azoknak védettnek bizonyultak a gyermekeket fenyegető rákbetegségekkel, a leukémiával és a vastagbéldaganattal szemben.

A kutatásból, amelynek az eredményeit az Oncogene című szakfolyóiratban tették közzé, kiderült, hogy egyes népek különböző mértékben védettek a rákkal szemben: az olaszok 40, az afrikai származásúk 50, a fehér amerikaiaknak viszont csak a tíz százalékánál találták meg a rákellenes gént.

A briteket ugyan e tekintetben nem vizsgálták, de a kutatást vezető Arturo sala úgy véli, hogy valószínűleg ugyanolyan arányban található meg náluk is ez a gén, mint az olaszoknál.

"A lényeges az, hogy a gén nem egyfajta rák ellen véd, hanem a betegség különböző formái ellen" - hangsúlyozta a kutató, akinek meggyőződése, hogy a rákbetegség kialakulásában kulcsszerepet játszó gént azonosították.

Elismerte azt is, hogy bár a kutatás eredménye statisztikailag jelentős, azt nagyobb számú páciensen is ellenőrizni kell.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A Dunántúlon és az Alföld délnyugati részén napos idő várható gomolyfelhőkkel. Az összefüggő felhősáv a középső és délkeleti országrészről az északkeleti tájak fölé helyeződik, miközben lassan szakadozgat, gomolyosodik, viszont egészen keleten, északkeleten még este is borult maradhat az ég. Egyre inkább az északkeleti országrészben alakulhat ki zápor, délután esetleg zivatar. A kora esti óráktól ugyanakkor a nyugati, délnyugati tájak fölé is besodródhatnak záporok, kis eséllyel zivatar. Több helyen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, az Észak-Dunántúlon egy-egy helyen erős lökés is előfordulhat.A maximum-hőmérséklet többnyire 17 és 23 fok között várható, ennél pár fokkal alacsonyabb értékek a tartósabban borult keleti, északkeleti tájakon fordulhatnak elő. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!