Egyszerű külső mögé rejtőzik a leghalálosabb bőrrák

Napjainkban több ember éli túl a melanómát, mint a korábbi generációkban, de a melanóma egyik típusának halálozási aránya nem csökkent az elmúlt 30 évben. A noduláris melanóma, vagyis a csomószerű melanintartalmú festékes bőrdaganat a diagnosztizált melanómák 14 százalékát teszi ki, de a halálos esetek 37 százalékáért felelős - derül ki az Archives of Dermatology számában megjelent tanulmányból. A noduláris melanóma aránytalan hozzájárulása a melanóma eredetű halálozásokhoz részben azzal magyarázható, hogy nem mindig úgy néznek ki, mint a közegészségügyi kampányokban bemutatott rákos anyajegyek.

"Olyan melanóma is létezik, amely nem követi a szabályokat" - mondta a tanulmány társszerzője, Dr. Martin A. Weinstock, a Brown Egyetem bőrgyógyász professzora. "Ezek a noduláris melanómák általában veszélyesebbek, mint a többi melanóma. Ha pusztán a melanóma tipikus jeleire hagyatkozunk, fennáll a kockázata, hogy noduláris melanóma alakul ki, és még csak észre sem veszik."

A kutatók a tanulmányhoz több mint 111 ezer invazív melanómás esetet elemeztek, és kimutatták, hogy legalább minden ötödik noduláris melanóma végül halált okozott. A noduláris melanóma és a jellegzetesebb, felületesen terjedő melanóma (SSM) is a melanin bőrpigmentet termelő melanocita nevű bőrsejtekből indul ki. A melanómák többsége kialakulása után hónapokig vagy évekig is a bőr felső rétegében marad, egy tizedmilliméternél nem hatol mélyebbre. Ezeket a rákos eseteket átmérőjük növekedése miatt könnyebb kimutatni, és egy kevés helyi érzéstelenítővel és anyajegy-eltávolítással többnyire gyógyíthatók.

Noduláris melanóma esetén azonban a daganatos sejtek gyors függőleges növekedésbe kezdenek, és gyökeret bocsátanak mélyen a zsírba, a vérbe és a test más szöveteibe. Ez azért számít sokat, mert a daganat mélysége határozza meg a túlélés arányát. Amint a daganat túl mélyre nő, a melanóma altípusa nem számít a túlélési arány szempontjából. Éppen ezért nagyon fontos, hogy az emberek minél korábban észrevegyék a noduláris melanómát.

A bőrgyógyászok régóta hangsúlyozzák a rákos anyajegyek négy jellegzetességét: az aszimmetriát, a rendellenes széleket, a színváltozást és az átmérőt. Dr. David J. Leffell, a Yale Orvostudományi Egyetem bőrgyógyász professzora szerint a noduláris melanóma felfedezéséhez a gyors, néhány héten vagy hónapon belüli növekedést is hozzá kell tenni a listához. Dr. Ali Hendi, az Amerikai Bőrgyógyász Akadémia tagja szerint a melanóma leggyakoribb fajtája sötétbarna vagy fekete foltként indul, és mérete növekedik; gyakran némi rózsaszín is keveredik bele. A noduláris melanóma azonban más: színe a rózsaszíntől a lilán át és a sötétbarnáig bármilyen lehet. A közös nevezőjük az, hogy változnak, méretük nő, egyre szélesebbé és mélyebbé válnak.

Weinstock elmondta, hogy a noduláris melanóma olyan gyorsan fejlődik, hogy nagyon nehéz időben elcsípni a rákos léziót. Olyan esetek is előfordultak, hogy a páciens gyanús anyajegy nélkül hagyta el a rendelőt, két hónappal később pedig már noduláris melanómát diagnosztizáltak nála. A szakértők szerint ezért a legfontosabb, hogy mindenki figyelje az esetleges elváltozásokat, mert általában maga a páciens az, akinek feltűnik, hogy valami baj van. Ha valakit aggaszt egy folt, és orvosa nem hajlandó biopsziát végeztetni, keressen másik orvost, és végeztessen biopsziát - tanácsolják a szakértők.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!