Egyszerű diétával lassítható a rákos daganatok növekedése

Lelassította az egerekben a prosztata tumor növekedését a szénhidrátban szegény diéta. Ennek amerikai kutatók szerint valószínűleg az a magyarázata, hogy a kevesebb szénhidrát hatására csökken a szervezetben az inzulin termelése.

Ha a hatás hasonló az embereknél is, akkor hatalmasat sikerül előrelépni a prosztatarák kezelésében, ráadásul egy olyan módszerrel, amelyet bárki könnyedén képes betartani - diétával - hangsúlyozta a kutatást vezető Stephen Freedland, a Duke Egyetem orvosi központjának urológusa.

Azt már korábbi kutatások kimutatták az egereknél az összefüggést az inzulin és az inzulinszerű növekedési faktor (IGF), valamint a prosztata tumorok növekedése között. A kutatók azt vizsgálták, lassítható-e a daganat növekedése az inzulin és az IGF szintjének csökkentésével.

Három csoportra osztották az egereket, és összehasonlították, milyen mértékben növekedett a daganat azoknál, amelyeket alacsony szénhidráttartalmú, illetve alacsony zsírtartalmú, de szénhidrátban gazdag ételekkel etettek. A harmadik csoport zsírban és szénhidrátban is gazdag "nyugati diétát" tartott.

Kiderült, hogy az első csoport egyedeinél volt a legkisebb a daganatok mérete, és ezek az állatok éltek a legtovább is. Az alacsony zsírtartalmú, de szénhidrátban gazdag diéta miatt nagyobbak lettek a daganatok, és csökkent az egerek élettartama, de a legrosszabbul a harmadik csoportba tartozó rágcsálók jártak: az ő daganataik voltak a legnagyobbak, élettartamuk pedig a legrövidebb.

Míg az inzulinszint a szénhidrát- és zsírszegény diéta eredményeként is csökkent, a daganatok növekedését befolyásoló IGF szintje csak a szénhidrátban szegény táplálékot fogyasztó egereknél lett alacsonyabb.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A Dunántúlon és az Alföld délnyugati részén napos idő várható gomolyfelhőkkel. Az összefüggő felhősáv a középső és délkeleti országrészről az északkeleti tájak fölé helyeződik, miközben lassan szakadozgat, gomolyosodik, viszont egészen keleten, északkeleten még este is borult maradhat az ég. Egyre inkább az északkeleti országrészben alakulhat ki zápor, délután esetleg zivatar. A kora esti óráktól ugyanakkor a nyugati, délnyugati tájak fölé is besodródhatnak záporok, kis eséllyel zivatar. Több helyen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, az Észak-Dunántúlon egy-egy helyen erős lökés is előfordulhat.A maximum-hőmérséklet többnyire 17 és 23 fok között várható, ennél pár fokkal alacsonyabb értékek a tartósabban borult keleti, északkeleti tájakon fordulhatnak elő. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!