Dohányosok kérték a leszoktató ambulanciát

Minimális OEP támogatás mellett, szinte társadalmi munkába vállalták a leszoktatást az orvosok.

A dohányosok kifejezett kérésére, rendelési időn kívül nyílt meg a cigarettáról való leszoktató ambulancia a Baranya megyei Komlón. Csoportos foglalkozások keretében, szakember irányításával segítenek a jelentkezőknek megszabadulni a káros szenvedélytől. A feladat azonban több szempontból sem könnyű.

Baranyában mindössze öt pulmonológus szakorvos végezte el azt a minisztérium által indított tanfolyamot, amely lehetőséget ad arra, hogy rendkívül szerény összegű (egy CO mérés például 50 forint) OEP-támogatáshoz jussanak. Ez azonban olyan minimális pontot jelent, hogy a felvilágosítással, sok-sok beszélgetéssel járó csoportos ambuláns foglalkozást inkább társadalmi tevékenységnek tekintjük, azért csináljuk, hogy az egészségmegőrzésben segítsünk a hozzánk fordulóknak - mondta megkeresésünkre Dr. Papp Márta főorvos, a Komlói kórház pulmonológiai osztályának vezetője.

A leszoktató foglalkozások a rendelési időn kívül, a járó-beteg szakrendelőben zajlanak. Nem tartottuk ugyanis szerencsésnek - bár a dohányzás következményeinek demonstrálására talán hasznos lenne, - hogy összeültessük a gennyes, tbc-s, influenzás, vagy éppen a tumoros betegeket azokkal, akik "csak" a leszokás céljából keresnek fel bennünket. Ezért döntöttük el, hogy munkaidőn kívül foglalkozunk az "egészséges" dohányosokkal.

A főorvosnő hozzátette: az ambulancián mindenkit szívesen fogadunk, függetlenül attól, miért határozta el, hogy abbahagyja a dohányzást. Rendelkezésre állnak ma már olyan készítmények, segédeszközök (gyógyszerek, tapaszok, rágógumik stb.), amelyek ajánlásával megkönnyíthetjük a cigarettától való szabadulást.

A hazai tapasztalatok szerint - s ez egybecseng az uniós statisztikával - 100 ember közül 15-20-nak sikerül végleg megszabadulnia pusztító szenvedélyétől. Látjuk azt is: a dohányzás olyan szenvedélybetegség, amelytől csak a legritkább esetben sikerül egyedül szabadulni.

A főorvosnő hangsúlyozta: kevesen tudják, hogy a CODP (szűkületes tüdőbetegség) halálozási mutatójában Magyarország - Romániát megelőzve- világelső (!), s a súlyos, irreverzibilis kórkép hátterében egyértelműen a dohányzás áll. Emellett elgondolkodtató adat, hogy a világon harmadikak vagyunk az elszívott cigaretták számában. Ez azt jelenti, hogy minden magyar emberre évente fejenként 3200 szál cigaretta jut. Elborzasztó statisztika - jegyezte meg a szakember.

A napi tapasztalatok azonban mutatják, hogy az egyéni elszánáson, tudatos akaraton kívül még legalább két fontos tényező szükséges ahhoz, hogy ez a folyamatosan romló mutató javuljon. A leszoktatást elősegítő gyógyszerek állami támogatása, és a szélesebb körű józan felvilágosítás, mely egészségtudatos nevelési célú tájékoztatást jelent, semmiképpen nem elrettentő riogatást.

A baj jelenleg az is, hogy van olyan hatékony készítmény, amely havonta húszezer forintba kerül, ezt viszont egyetlen fillérrel nem támogatja a biztosító. Hiába mondjuk egy évtizedek óta cigarettázó embernek - akinek már a légzésfunkciója is kóros eltérést mutat - hogy inkább a gyógyszert vegye meg a cigarettára fordított pénzéből, azt mondja: nem tudja kifizetni a készítmény árát. Naponta megtapasztaljuk, hogy a leszokáshoz vezető út hosszú, s a nikotinelvonás gyötrelmeit egyáltalán nem könnyű legyűrni a dohányosnak, ezért kellene társadalmi segítség a leszoktató munkához. Az OEP-nek ugyanis a megelőzés lenne az érdeke és nem a már kialakult tüdőbetegségek tetemes gyógyítási költségének a finanszírozása.

A Komlón nyílt dohányzásról való leszoktató ambulancián ingyenes könyveket és tájékoztató füzeteket is kapnak a segítséget kérők. A foglalkozásokra való jelentkezéseket telefonon fogadják, megjelenéskor pedig csak a 300 forintos vizitdíj összegét kell letenni. Hasonló jellegű ambulancia Pécsett is működik a Munkácsy úti rendelőintézetben, Dr. Varga Anna főorvos irányításával.

2007-08-22 11:39

Forrás: Weborvos Erdei Éva

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.