Reggel még nem tudta, hogy rákos, estére már meg is műtötték – Hihetetlen gyógyulástörténet

A 61 éves nőnél egy rutinellenőrzés során fedeztek fel korai stádiumú tüdőrákot, az orvosok azonban olyan gyorsan léptek, hogy a daganatot még a diagnózis napján eltávolították.

A texasi April Boudreau néhány óra leforgása alatt jutott el a tüdőrák diagnózisától a gyógyulásig. A 61 éves asszony tüdejében egy CT-vizsgálat során találtak gyanús csomót, amelyről később kiderült, hogy korai stádiumú daganatAz orvosok eredetileg szövettani mintavételre készültek, de mivel az elváltozást időben fedezték fel, úgy döntöttek, hogy még ugyanabban az altatásban el is távolítják – számolt be a nem mindennapi esetről a Daily Mail. 

Orvosnő mutatja egy asszonynak a tüdőről készült röntgen felvételét.
A tüdőrákot egy képalkotó vizsgálat során fedezték fel. Képünk illusztráció. Fotó: Getty Images

Így gyógyították meg egyetlen nap alatt

A beavatkozást egy speciális, robotvezérelt eszköz segítségével végezték el, amely lehetővé teszi a nehezen elérhető tüdőelváltozások pontos feltérképezését és eltávolítását. A páciens öt apró metszéssel megúszta a műtétet, másnap pedig már haza is engedték a kórházból

Három napig szedtem fájdalomcsillapítót, aztán teljesen visszatértem a megszokott életemhez. El sem hittem.

 idézte fel a nő a történteket.

Korábban már háromszor küzdött meg daganatos betegséggel: kétszer Hodgkin-limfómával, egyszer pedig emlőrákkal. A rendszeres kontrollvizsgálatoknak köszönhetően a mostani elváltozást is időben észrevették. A tüdőrák esetében ráadásul a korai felismerés kulcsfontosságú, mert ilyenkor a daganat gyakran műtéttel teljesen eltávolítható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!