Békés megye ragaszkodik tüdőkórháza ágyaihoz

A képviselőket azért hívták össze, mert arról értesültek, hogy a korábbi döntésekkel szemben a 105 aktív és a 150 krónikus ággyal működő intézményben 50 aktív ágyra csökkentik a kapacitást.

A fideszes megyei vezetés által előterjesztett javaslatot, amely szerint csak a 105 aktív és a 150 krónikus ágyszám kapacitás biztosítja a megye lakosságának biztonságos ellátását, a jelen lévő kormánypárti képviselők is elfogadták - tudosított az MTI.

Mint az előterjesztésben rögzített előzményekből kiderül, első körben a tüdőkórház 100 aktív és 150 krónikus ágyszámmal még bekerült a súlyponti kórházak közé, ám a törvény parlamenti előterjesztésekor már kikerült onnan.

Az egészségügyi miniszter január 8-ai rendeletében, amelyet a Dél-alföldi Regionális Egészségügyi Tanács számára is megküldött, mindazonáltal továbbra is 100 aktív és 150 krónikus ágy szerepelt.

Ezt követően azonban, a lovasberényi kormányülés után kapták a hírt az intézményvezetők, hogy mégis 50-re csökken az aktív ágyak száma.

Vincze Árpád, a tüdőkórház igazgatója ezért nyílt levéllel fordult a szaktárca vezetőjéhez, amelyet a megyegyűlés tagjai is kézhez kaptak.

A szakember levelében azt hangsúlyozta, hogy a rövidesen 100 éves intézmény, amely eredetileg tbc-s betege kezelésére létesült, immár a tüdőrákos betegek kezelésének a központja a megyében.

A kórház statisztikája szerint a távozott betegek több mint 40 százaléka daganatos beteg, és az aktív ágyszám drasztikus csökkentése ellátásuk ellehetetlenülését eredményezheti - írta az igazgató.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.