Békában találták meg az agydaganat elleni csodagyógyszert

Az északi leopárdbéka petesejtjéből kivont molekula segíthet az agydaganat gyógyításában. Amerikai és brit kutatók vizsgálatai szerint ugyanis képes célzottan megsemmisíteni a tumorsejteket.

Az amfináz az északi leopárdbéka egyik petesejt-molekulájának változata, amely a kutatás szerint felismeri a tumorsejtek cukorbevonatát, és feltöri azt, majd behatol a sejtbe és elpusztítja azt. Vagyis potenciális gyógymódot jelenthet többféle rákbetegség kezelésében is.

A Bath-i Egyetem és az Alfacell Corporation munkatársai azonban az agydaganat gyógyításában fűzik hozzá a legnagyobb reményeket. Az agyban kialakuló rákos daganatokat jelenleg kizárólag bonyolult műtéttel, illetve kemoterápiával lehet kezelni.

"Ez a molekula nagyon biztató. Olyan, mintha természet anyánk maga adta volna a kezükbe a csodaszert, amely felismeri és megsemmisíti a rákos sejteket" - hangsúlyozta Ravi Acharya professzor, a kutatás egyik résztvevője.

A molekulát ráadásul nagyon könnyű laboratóriumban mesterségesen előállítani - tette hozzá.

Az amfináz a ribonukleáz enzim egyik változata, amely az emlősök szervezetében könnyen ellenőrzés alatt tartható, így nem okozhat semmiféle kárt.

A kutatók ugyanakkor figyelmeztettek, hogy a vizsgálat még nagyon korai szakaszában van, a gyógyításban még évekig biztosan nem lehet majd felhasználni az eredményeiket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.